Győr+
2016.06.13. 09:27

Életük a mozgás – 90 évesen is fitt a két győri nyugdíjas

Két 90 éves, ám roppant fiatalos hölgyet köszöntött hétfő reggel Győr polgármestere. Borkai Zsolt a város ezüst emlékérmét, valamint egy életük végéig szóló uszodabérletet adott át Fábián Kálmánnénak és Vida Jánosnénak.

Az idős hölgyek több mint 40 éve nap mint nap látogatják a sátras uszodát, hogy egy kis úszással indítsák a napot. A díjazottak üde színfoltjai a városnak, akik idős korukra is megőrizték kondíciójukat, testben és lélekben is fiatalok maradtak.

Meglepetés vendég érkezett hétfő kora reggel a sátras uszodába. Borkai Zsolt polgármester pontban 6 óra 45–kor két 90 éves, ám roppant sportos hölgyre várakozott, akik minden napjukat úszással indítják.

A hétfőt is félórás tempózással nyitotta Fábián Kálmánné és Vida Jánosné, akiket a kora reggeli sportolás után személyesen a város első embere köszöntött.

Több mint 40 éve rendszeresen látogatják az uszodát, üde színfoltjai Győr városának és idős koruk ellenére megőrizték kondíciójukat, ezzel pedig igazi példaképek lehetnek a fiatalok számára is – mondta Borkai Zsolt polgármester. Fábián Kálmánné szeptemberben tölti be a 90. életévét, Vida Jánosné pedig már el is múlt 90, de mindketten fontosnak tartják a rendszeres testmozgást. Korábban napi 1 órát, mostanában pedig fél órát úsznak minden reggel, így tartják karban az egészségüket.

Az idős hölgyek Győr város ezüst emlékérmét, egy díszoklevelet és egy állandó uszodabérletet vehettek át Borkai Zsolttól, Gasztonyi László, a Vill – Korr Hungária tulajdonosa pedig virágcsokorral köszöntötte a sportos szép korúakat. Fábián Kálmánné és Vida Jánosné meglepődtek a köszöntésen, de nagyon örültek az elismerésnek. Azt mondták, amíg csak egészségük engedi, nem változtatnak jó szokásukon, minden egyes napot úszással kezdenek a jövőben is.

Fotó: Marcali Gábor

Zombai-Kovács Ákos