Győr+
2016.06.23. 12:14

Gyümölcsdömping a győri piacon

Egymás után érnek be a hazai gyümölcsök. Az eper után megjelent a cseresznye, a meggy, a málna, sőt a ribizli is a piacokon. Most a barack a sláger és a nagy melegben a dinnye is jól fogy a standoknál.

A magyar dinnye július 10. – e után várható, addig spanyol, olasz és görög piros belűből csemegézhetünk a forróságban. Úgy tűnik, a tavaszi fagyok okozta károkat is sikerült átvészelni, mindössze meggyből termett kevesebb a szokásosnál, így a gyümölcs valamivel drágább, mint tavaly.

Csupa piros gyümölcsök, friss zöldségek és gyönyörű fehér karfiol. A sikeres EB tiszteletére a győri Vásárcsarnok is nemzeti színekben pompázik. Valóságos gyümölcsdömping van a hazai piacokon. Egymás után érik be az eper, a meggy, a cseresznye, a málna és a ribizli, de a barack is sláger a vásárlók körében. Friss és magyar áru a pultokon, ráadásul az árak sem változtak tavalyhoz képest. Az eperszezonnak sajnos már vége, de sok van még cseresznyéből, meggyből, málnából és ribizliből, a sláger pedig most a barack, ami rendkívül jó minőségű – mondta Markó Vendel zöldség – gyümölcs kereskedő. Már dinnyét is lehet kóstolni a nagy melegben, igaz a szép darabok még nem hazai földeken teremtek.

Egyelőre be kell érnünk a spanyol, olasz vagy görög származású görögdinnyével. De néhány hét és jön a mézédes hazai, remélhetőleg a tavalyihoz hasonló, kedvező áron. Napok óta, amióta beköszöntött a hőség, nagyon jól fogy a dinnye, igaz, ez még import, de július 10 – e után már ígérik a magyar piros belűt is – tette hozzá Markó Vendel. Szerencsére a tavaszi fagyok okozta kár, a kínálaton alig látszik. Mindössze a meggyből termett kicsit kevesebb, ezért a gyümölcs valamivel drágább lett. Viszont sok van belőle és kiváló minőségű a málna, illetve a ribizli, aminek kilója 1500 és 2000 forint között mozog. Aki tehát egészséges és egyben hűsítő gyümölcsökre vágyik, nincs oka panaszra, csak tudni kell választani a szebbnél – szebb termények közül.

Zombai-Kovács Ákos