Győr+
2016.07.01. 14:12

Frissítő frakció ajándék

A legnagyobb kánikulában vitt frissítő ajándékokat a közgyűlés Fidesz – KDNP frakciója az időseknek. Az ötletből, egy héten belül valóság lett, a politikusok összesen 50 darab vadonatúj, nagy teljesítményű ventilátorral segítették az idősotthonok és idősklubok lakóit. A több százezer forint értékű ajándékra valót a 16 frakciótag adta össze, képviselői keretéből, a frissítő berendezéseket pedig dr. Somogyi Tivadar alpolgármester és Takács Tímea, a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság elnöke nyújtották át jelképesen a szép korúaknak.

 

 

Meglepetés vendégek érkeztek pénteken a Kálóczy téri idősek otthonába. Az épületben is napok óta nagyon meleg van, a szép korúak pedig nehezen viselik a forróságot. A klímát nem bírják az idősek, a frissítő ajándékoknak viszont nagyon örültek. Egy hirtelen ötletből lett egy héten belül valóság.

Néhány napja jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ventilátorokkal segítenénk az időseknek, ez a nagy meleg az ő szervezetüket különösen megviseli, a frissítő ajándékok pedig segítenek átvészelni a legforróbb napokat – mondta Takács Tímea a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság elnöke. A Fidesz – KDNP frakció mind a 16 tagja első szóra támogatta az ötletet, így tudták beszerezni az 50 darab, nagy teljesítményű ventilátort. A több százezer forint értékű ajándékokra a frakciótagok adták össze a forrást. Pénteken pedig jelképesen át is adták a szép korúaknak a hűsítő meglepetést.

– Minden képviselőnek van saját pénzügyi kerete, képviselőtársaim és én magam is ebből támogattuk az ötletet és vásároltuk meg a ventilátorokat – tette hozzá dr. Somogyi Tivadar alpolgármester.

A tartós hőséget nehezen viselik a 60 – on túliak. Ezért nagy segítség az idősek számára a félszáz ventilátor. A berendezéseket az EESZI igazgatója köszönte meg, az idősotthonok és klubok lakói nevében. Nagyon odafigyelünk rá, hogy bármilyen módon megóvjuk az időseinket a forróságtól, ehhez pedig óriási segítség nyújt ez az 50 új ventilátor, amit nagyon szépen köszönünk a Fidesz – KDNP frakciónak – mondta Panker Mihály, az EESZI igazgatója. A ventilátorok már megvannak, azok kiosztásáról és beüzemeléséről pedig az EESZI gondoskodik. Legkésőbb hétfőig minden új berendezésnek meglesz a helye, így az idősek egy kicsit könnyebben vészelhetik át a kánikulát.

ZKÁ