Győr+
2016.08.24. 12:16

Rómeó és Júlia a Győri Balett repertoárján

Gazdag évad elé néz a Győri Balett társulata, az új bemutatók mellett számos hazai és külföldi meghívásnak tesznek eleget a táncosok a következő hónapokban.

A szerdai évadnyitó társulati ülésen Kiss János igazgató először legfrissebb élményeit elevenítette fel. Vasárnap érkeztek hazai a riói olimpiáról, ahol államalapításunk ünnepe alkalmából a Magyar Házban léptek fel a győri balettosok, óriási sikerrel. Az igazgató azt mondta, jó volt Brazíliában magyarnak lenne azokban a napokban.

Itthon hétfőtől zajlanak az új bemutató próbái, az újragondolt Rómeó és Júliát tűzi műsorra a társulat, Prokofjev zenéjével és Vámos György koreográfiájával. A prágai opera után a Győri Balett mutatja be a darabot, mely a történet szerint a XX. század elején játszódik és két maffia család harcáról szól, a premier pedig október 8-án lesz. A győri közönség 17 bérletes előadáson láthatja a darabot.

Műsoron maradnak az évadban a Ne bánts!, a Zorba, A terem, a Szentivánéji álom, a Bolero című darabok, valamint a gyermekeknek szóló Szegény Dzsoni és Árnika. 2017 Kodály év lesz, ennek apropóján Velekei László koreografiája már most számos meghívást kapott országszerte.

Kiderült, Velekei László művészeti vezetőt felkérték, hogy készítse el az Anna Karenina koreográfiáját a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger számára.

Kiss János elmondta, hogy szeptember 2-án és 3-án a berlini Admiral Palace-ban lépnek fel elsőkét külföldön, Vladimir Malakov meghívására, ahol a Moszkvai Nagyszínház, a szentpétervári Mariinszkij Színház, a Miami Balett és a Tokio Balett társulatai mellett mutatkoznak be. Ezen kívül Ausztriában, Olaszországban és Oroszországban is turnéznak az idei évadban.

A győriek legkorábban szeptember 8-án, a nyílt napon találkozhatnak a balettművészekkel, amikor betekinthetnek a balettgyakorlat titkaiba és megnézhetik a riói olimpia tiszteletére készített koreográfiát. Itthon szeptember 24-én a X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóra utaznak, de többször fellépnek a fővárosban is.

 

 

December 10-én mutatja be a Győri Balett az Audi Arénában Csajkovszkij Diótörő című darabját – árulta el Kiss János. Májustól pedig a társulat gőzerővel készül az EYOF megnyitóra, amelyre felejthetetlen élményt ígérnek.

Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke a város támogatásáról biztosította a társulatot, jó egészséget kívánva az előttük álló munkához.

Kiss János végül köszöntötte az új társulati tagot, a spanyol Laura Fernandez táncművészt valamint Pöntör Bernadettet titkársági asszisztenst, aki 15 éve van a társulatnál és Molnár Ilona igazgató-helyettest, aki 40 éve a közszolgálatban dolgozik, 1989 óta a Győri Balettnél.

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: O. Jakócs Péter