Győr+
2016.08.28. 15:10

Schneider Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat

Schneider Zoltán kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Radnóti Miklós Színház művésze az elismerést a kecskeméti Katona József Színházban tartott országos színházi évadnyitó vehette át.

A 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják. Schneider Zoltán Jászai Mari-díjas színészt 2014-ben már jelölték a díjra. 1990 és 1994 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, ebben az időben a Katona József Színházban játszott. 1994 és 2001 között az Új Színház, most a Radnóti Színház társulatának a tagja.

 

Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, idén harmincnégy társulat választotta ki legjobbnak tartott kollégáját, majd a jelöltek önmaguk közül választották ki a továbbjutó három színészt: Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház tagját, Schneider Zoltánt és Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagját (a neveikre kattintva mindegyikükkel hosszabb interjú olvasható). Közülük a közönség választotta ki az idei díjazottat.

 

A gálaesten bejelentették, az idei évtől mindhárom jelölt, továbbá két olyan ember, akinek kimagasló szerepe van Kaszás Attila örökségének ápolásában, emlékének őrzésében, érdeméremben részesül. Kaszás Attila-érdemérmet ítéltek Pokorni Zoltánnak, a hegyvidéki önkormányzat polgármesterének, a díj egyik alapítójának, valamint Mészáros Katalin szerkesztő-riporternek.

 

Forrás – Fotó: MTI