Győr+
2016.09.09. 13:47

Diótörő az Arénákban, Győrben is – videóval!

Huszonegyedik századi Diótörő táncjátékot álmodott színpadra a Győri Balett előadásában ifj Harangozó Gyula Kossuth-díjas koreográfus. Pókember, Barbi, Robot táncolnak, és egy videojátékon keresztül védi meg Diótörő herceg az Egér királytól Klárát.

A Győri Balett decemberre tervezett nagyszabású produkciójának sajtótájékoztatóját pénteken tartották az Audi Arénában. Kiss János, a Győri Balett igazgatója elöljáróban elmondta, annak idején ők nyitották meg a létesítményt és idén decemberben újra birtokba vehetik a csarnokot. A felelősség óriási, hiszen egy nemzetközi színvonalú produkciót kell egy több mint ötezer ember befogadására alkalmas térben színpadra állítaniuk, úgy hogy az igazi színházi előadást nyújtson a gyerekeknek. Azt szeretnék elérni, hogy akik látják a táncjátékot azok örömmel távozzanak az arénából és örök élményként emlegessék azt – emelte ki Kiss János.

Ifj Harangozó Gyula Bécsben korábban már megrendezte a Diótörőt, ezúttal azonban a Győri Balettre szabva készítette a koreográfiát, új helyszínen, új díszletek között, új jelmezekben lesz látható a táncjáték. Ugyanazt az élményt szeretném adni a közönségnek a Diótörőmmel, melyet a darab keletkezésekor az alkotók szántak nézőiknek.

 

A klasszikus Diótörő történetében a realitás és az álomvilág követik egymást. Így lesz ez most is, de a darab első felében a mai, 21. századi karácsonyi vendégséget idézi meg. Aki reméli, hogy a ma már klasszikusnak számító, sok ember számára meghatározó gyermekkori színházi élményt nyújtó darab, a mai gyerekeknek is szórakoztató és érthető lesz. A Győri Balett társulata mellett a moszkvai Bolsoj balett szólistái, valamint a Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola növendékei és artistái is szerepet kapnak.

A díszlettervező Dmitrij Simkin, aki táncosból lett díszlettervező, modern módszereket alkalmazva, az aréna méreteihez, körülményeihez igazodva, 3D-s vetítéssel, világítással dolgozik. A jelmeztervező Velich Rita, papíron már elkészítette a jelmezeket, melyeket be is mutattak a sajtótájékoztatón.

Fekete Dávid alpolgármester köszöntőjében kihangsúlyozta: az Audi Aréna egy multifunkcionális épület, a különböző sportágak mellett a kultúra is nagy szerepet kap az intézményben. Nem csak a Győrben bemutatkozni kívánó országos, világhírű produkcióknak, hanem a város saját kulturális intézményei által készített előadásoknak is helye van az arénában. A városvezetés örömmel vette a balett kezdeményezését, hiszen a Diótörő bemutatása méltó előadás lesz az adventi időszakban Győrben. Borkai Zsolt polgármester a produkció fővédnöke.

A darabot december 10-én, 18 órakor a győri Audi Arénában, december 18-án a debreceni Főnix csarnokban és december 22-én, a Veszprém Arénában mutatják be.

Jegyek mától vásárolhatók.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: O. Jakócs Péter