Győr+
2016.09.16. 20:47

Ízek, táncok, hagyományok – folytatódtak az aktuális győri fesztiválok! – fotókkal

Már délután várták az első kóstolókat a Dunakapu téren felállított faházakban a vendéglátók, 20 órakor pedig hivatalosan is elkezdődött a Magyar Hagyományok Fesztiválja és a IX. Győri Pálinkafesztivál, melyek vasárnapig tartanak. Az ősz legmozgalmasabb hétvégéje elé nézünk!

Szombat:

A mai nap néptáncfelvonulással kezdődött, amire sokan voltak kíváncsiak, annak ellenére, hogy reggelre megérkezett az eső. Szerencsére amíg tartott a Megyeháza – Baross utca – Dunakapu tér útvonalon végighaladó felvonulás, nem esett, így Szanyi és Szili Néptáncegyüttesek gyerekcsoportja remek előadást mutathattott be. A zenét Németh Dénes és zenekara szolgáltatta. Öröm volt hallgatni a gyermekek dalait, nézni mosolygós arcukat.

Délután aztán a Dunakapu téren kezdetét vette a Néptáncfesztivál ahol felléptek a győri és Győr környéki néptáncegyüttesek: Szanyi és Szili néptáncegyüttesek gyerekcsoportja, Cserók, Csutora, Csobolyó, Rábca, Kisalföld néptáncegyüttesek és a Regös Táncműhely. A kíséretet ismét Németh Dénes és zenekara illetve Lipics Viola és zenekara adta.

Az estét Herczku Ági és a Banda, majd a Margaret Island koncertje zárta.

Péntek:

Ugyan a nyár elmúlt, de a mai időjárás, és a győri fesztiválkavalkád miatt úgy érezhetjük, mintha még mindig tartana az egyik legkedveltebb évszak: a Belváros nyüzsög, szól a zene és fogynak a finom ételek, italok.

 

Már sötétedés előtt elkezdődött a tánc

 

A Dunakapu téren szép számmal összegyűlt pálinkázókat, a kézműves termékek és a népi hagyományok iránt érdeklődőket Borsi Róbert önkormányzati képviselő köszöntötte pénteken este. Elmondta, az ország egyik legnagyobb és legrangosabb fesztiváljává nőtte ki magát a Győri Pálinkafesztivál, 20 kiállító több mint 300 pálinkája kóstolható meg itt, köztük számos díjnyertes ital is. Beszédében kiemelte, fontos kulturális, művészeti jelentőséggel bír a hétvégi programkavalkád, a népzene és a néptánc jeles képviselői érkeznek városunkba, és a kézműves termékek kedvelői is megtalálják a számításukat.

 

Borsi Róbert köszöntötte a fesztiválozókat

 

„Az itt árusított magyar portékáknak egyedi értékük van, kiemelkednek a tucattermékek sorából, legyen az használati tárgy, vagy étel, illetve ital” – hangsúlyozta Borsi Róbert, majd megköszönte a főszervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont és a Magyar Hagyományok Háza kitartó munkáját.

A köszöntő után kezdetét vette a Rendhagyó Prímástalálkozó, a jazz, a rock és a klasszikus zene területéről érkezett zenészek szupercsapatával.

 

Prímások a színpadon

 

A három nap műsorvezetője Gulyás László vándorgarabonciás, aki a műsorszámok között tréfáival, történeteivel, vetélkedőivel szórakoztatja a kilátogatókat.

A Magyar Hagyományok Fesztiválja és a IX. Győri Pálinkafesztivál programjait ITT böngészhetik.

Az idei Terményáldás, a régió nagy múltú kertészeti kiállítása és kulturális rendezvénye szombaton-vasárnap várja a vásárlókat, az érdeklődőket a virágdíszbe borult Széchenyi téren.

 

A mozgalmas hétvége programjait pedig ITT gyűjtöttük csokorba olvasóinknak.

 

 

Fotó: Marcali Gábor