Győr+
2016.09.27. 16:20

Turizmus négy keréken – fotókiállítás Győrben

A turizmus világnapja alkalmából nyílt rendhagyó fotókiállítás az iparkamara székházában, majd az alkotókat kerekesszékes városnéző felfedezésre hívták a szervezők.

Szeptember 27. a Turizmus Világnapja. Az idei évben az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) a világnap témájának az akadálymentes turizmust nevezte meg, melynek mottója: „Tourism for All!” Ehhez kapcsolódva a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának Turisztikai Szakosztálya és a Győri Látogatóközpont szervezésében nyílt meg kedden a Turizmus négy keréken című fotókiállítás, amelynek anyagát a „CAMELOT” Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete bocsátotta rendelkezésre.

 

 

„Azért fényképezünk, hogy megörökítsünk egy szép helyet, vagy pillanatot, azonban a kerekesszékes fotósok más szemszögből láttatják mindezt, ami sok mindenre felhívja a figyelmünket. Többek között az akadálymentesítés fontosságára.” – fogalmazott Rózsavölgyi László, a győri önkormányzat Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke.

 

 

Szabó Béla, az Arrabona Lions Club elnöke hozzáfűzte, mint fotográfus csak azt mondhatja: Fényképezni kell, akár két lábon, akár négy keréken. Kiemelte, ma már a világ számos helyén, mint a Dolomitokban, vagy a Bajor erdőben vannak akadálymentesített útvonalak, és reméli, hogy ezeknek a száma folyamatosan növekszik.

 

 

Hanczné Mező Edina, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának elnöke köszönetet mondott a „CAMELOT” fiataljainak a kiállított képekért, míg Szalai Andrea a Baross úti Látogatóközpont vezetője lapunknak elmondta, a megnyitót követően „Győr hét csodája négy keréken” címmel ingyenes városnéző sétára invitálják az egyesület tagjait Csobayné Pintér Éva vezetésével.


Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter