Győr+
2016.11.18. 18:20

Megvásárolta Thomas Mann egykori kaliforniai villáját a német állam

Hogy megmentse az esetleges lebontástól és a transzatlanti párbeszéd házává alakítsa át, a német állam megvásárolta Thomas Mann egykori kaliforniai villáját, ahol a Nobel-díjas német író tíz évig élt a náci Németországból való elmenekülése után.

A Los Angeles melletti Pacific Palisades városban lévő villa megvételét pénteken jelentette be német külügyminiszter. “A ház számos olyan német számára jelentette a hazát a száműzetésben, aki országunk egy jobb jövőjéért küzdött” – mondta Frank-Walter Steinmeier.

Egy helyi ingatlanügynökség 13 millió dollárért (3,8 milliárd forint) kínálta az épületet, de egyelőre nem tudni, hogy mennyit fizetett érte a német kormány.

A San Rom Drive 1550. szám alatti található házat Julius Ralph Davidson Bauhaus-építész tervezte Thomas Mann elképzelései alapján. Egyebek közt kandalló és hat fürdőszoba van benne, medence is tartozik hozzá.

Mivel a ház nem áll műemlékvédelem alatt, aggodalmak merültek fel amiatt, hogy lebontás várhat rá, ha egy olyan befektető veszi meg, aki új épületet akar felhúzni helyette. Megóvására internetes petíció indult, amelyet sokan mások mellett aláírt a Nobel-díjas német író, Herta Müller is.

A közeli Feuchtwanger-házhoz (Villa Aurora) hasonlóan a Mann-villában is ösztöndíjasok nyernek majd elhelyezést és olyan kulturális projekteket valósítanak meg, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a nemzeteket, főként az Atlanti-óceán két partján fekvő országokat.

Thomas Mann, minden idők egyik legnagyobb német írója 1933-ban hagyta el a náci Németországot családjával, előbb Svájcban, majd az amerikai Princetonban telepedtek le. Tíz évig, 1942-től 1951-ig éltek a Los Angeles nyugati szélén fekvő Pacific Palisades-i villában, ott születtek az író kései művei, többek közt a József és testvérei tetralógia utolsó kötete, a József, a kenyéradó, a Doktor Faustus és A kiválasztott.

Hajdan a villa találkozóhelyként szolgált a nácizmus olyan száműzöttjei számára, mint Bertolt Brecht, Arnold Schönberg, Kurt Weill, Theodor Adorno és Albert Einstein.

A Mann-házat a jövőben a kilenc kilométerrel arrébb fekvő Villa Aurorával együtt üzemeltetik. Utóbbiban lakott az egyik legnépszerűbb 20. századi német író, a zsidó származású Lion Feuchtwanger, aki 1932 novemberében felolvasókörútra indult Angliába és az Egyesült Államokba, a nácik 1933-as hatalomra jutása után azonban nem tért vissza. Háza 1995 óta a német-amerikai kulturális együttműködés helyszíneként szolgál.

A német kormány új életet akar lehelni a hosszú ideje üresen álló New York-i Goethe-házba is, kulturális programokat kínáló Német Akadémiát terveznek berendezni benne. A két új projektre 34 millió eurót szánnak.

 

MTI