Győr+
2016.11.21. 12:35

Nőtt a megyei cégek árbevétele tavaly

8 és fél százalékkal, 5255,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest a Győr-Moson-Sopron megyei cégek nettó árbevétele, amelynek több mint 70 százaléka a feldolgozóiparban, ezen belül járműgyártásban keletkezett - hangzott el a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó TOP 100 kiadvány győri bemutatóján, hétfőn.

 

A nettó árbevétel 74,4 százalékát a kiadványban szereplő 100 legnagyobb árbevételű megyei vállalkozás adja, amelyek nettó árbevétel összesen 3911,7 milliárd forint volt, 10,7 százalékkal magasabb a 2014. évihez képest.

Az értékesítés 70 százaléka, 3523 milliárd forint exportból származik, amely 2014-hez viszonyítva 10,2 százalékkal bővült. A belföldi értékesítés 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Győr-Moson-Sopronban a 100-as listán tavalyhoz képest nem történt változás az első három helyen: az első továbbra is az Audi Hungaria Motor Kft., amely 2336,6 milliárdról 2610,7 milliárd forintra növelte árbevételét. A második az SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt., amely 16,2 milliárd forinttal, 120,3 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly. A harmadik az E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt., amely 70,5 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 171 millió forinttal többet, mint 2014-ben.

MTI