Munkatársunk Virágszálait díjazták

Több mint háromszáz mű közül ítélték a negyedik legjobbnak Kaszás Kornél, a Győr+ Média riporterének, műsorvezetőjének novelláját a Magyar Radír 2016 országos szépirodalmi pályázaton.

Kollégánk mindössze fél éve ír a műfajban, összesen hat kisepika született eddig a tollából. Persze az írás szeretete már régi, gyermekkora óta különleges helyet kapnak a leírt szavak az életében. Egészen fiatalon jelentek már meg versei, dalszövegei, hét éve pedig publikálta első kisregényét Hőség címmel. Akkor még ösztönösen írt, mára azonban tudatosan szerkeszt, karaktereket alkot és miliőt fest. Ide kívánkozik díjazott novellájából, a Virágszálakból egy részlet: „Ahogy egyre jobban összpontosított, a lombok szétnyíltak, az avart tovafújta a lágy szellő és megpillantotta a csapást. Amint rátette a lábát, a világ is másik arcát fordította felé.” Kornél úgy fogalmaz, egyelőre az út elején tart, azonban egyre inkább körvonalazódik a következő állomás – egy regény, amire a munkásságát ismerők is biztatják. A Győri Könyvszalon színpadán állva, az elismerő oklevéllel a kezében is ezt látta maga előtt, a nagyobb lélegzetű történethez azonban sok idő is szükségeltetik. Ahogy a Virágszálakban sem, nem aktuális témát boncolgatna, rengeteg ötlete van a társadalmunkat állandóan kísérő problémákról, krimis fordulatokkal az olvasók elé tárva. Izgalmas, akár thrilleres hajtűkanyarokat ugyanis az élet is produkálhat, még ha ezeket az adott pillanatban nem is érzékeljük pontosan. A Virágszálakkal a gyerekekre, fiatalokra irányítja az olvasó figyelmét, a testi-lelki egészségükre, s a környékükön köröző keselyűkre.

Aki Kornélt ismeri, tudja, hogy a könyvek éppúgy hozzátartoznak, ahogy a mikrofon. Rengeteget olvas, csaknem két évtizede évi 25-30 könyvet biztosan „elfogyaszt” – szépirodalmat, ponyvát, krimit, hangulattól függően – a vonaton, otthon, vagy a Szigetközben elbújva. Ott születtek a novellák is, csendben, egyedül, azt mondja, szüksége van az alkotó időre. Közben fel is töltődik, hogy aztán teljes erőbedobással jöjjön vissza hozzánk forgatni a Győr+ Televízió híradójába, műsort vezetni a Győr+ Rádióba, vagy akár levezényelni egy többnapos fesztivált, rengeteget dolgozik ugyanis rendezvényeken is.

A novella megjelent a Kisalföld szerkesztőség és a Tarandus Kiadó antológiájában, a Magyar Radír 2016-ban.

Kaszás Kornél: Virágszálak

Percek óta bámulta a felhőkkel tarkított kék eget. Néha szeretett elveszni ebben a végtelen óceánban, ami tótágast állt a föld felett. Egy apró vattapamacs leszakadt egy hatalmas habszerű képződményből, hogy új utakat keressen. Csendben suhant az égbolton, és egyre közelített a lüktető napkorong felé.

Mintha ő lett volna, ahogy egyre közelebb kerül az álmaihoz. Közelebb kerül, de nem másokba kapaszkodva, hiszen egyedül is tudja jól, hogy mit akar. Tizenhat éves elmúlt, és végre rálelt arra az ösvényre, mely végig a sűrű erdőben kanyargott. Ahogy egyre jobban összpontosított, a lombok szétnyíltak, az avart tovafújta a lágy szellő és megpillantotta a csapást. Amint rátette a lábát, a világ is másik arcát fordította felé. Az osztálytársaival egyre nehezebben találta meg a hangot, hiszen ő nem a tévésorozatok, a facebook bejegyzések és az instagram képek szédítő forgatagában tobzódott. A könyvek és a felnőttek lettek a barátai. A nővére révén megismert egyetemistákat is, akik szívesen beszélgettek vele, és rengeteg tanáccsal is ellátták a jövőjét illetően.

A felhőpamacsot sokáig kísérte tekintetével, de a napsugarak elvakították és a kósza habcsók, valahol messze, feloldódott az ég tengerében. Polacsek Janka megdörgölte a szemét és visszament az üzletbe. Mélyen beszívta a virágok illatát és leült a pult mögé. Nyári szünet volt, a lány pedig megkérte a szüleit, hadd töltsön el néhány hetet a nagynénjénél. Ilinek virágboltja volt, a segítségnek pedig kifejezetten örült, még akkor is, ha tartott az ellenőrzésektől. Tizenkét éve nyitotta meg az üzletét, ami – kisebb-nagyobb döccenőkkel – mindig hozott eleget a konyhára. A nő férje öt éve halt meg. Sziklamászó volt. Persze a szikláról mindig lejött, de a zebrán már nem tudott elugrani egy száguldó autó elől. Ilinek évekbe telt mire összeszedte magát, de a virágboltot akkor sem zárta be. Fekete ruhájától két év után vált meg, mert már nem bírta elviselni a vevők szánakozó pillantásait.

Ma mindketten szoknyában voltak. A nagynéni krémszínű, virágokkal meghintett szoknyát vett fel, míg Janka fehér fodros szoknyába és fehér Tisza cipőbe bújt. Formás lábai azonnal magukra irányították a figyelmet, még az idősebb férfiak is lopva vetettek pillantást a barna hajú lányra. Ragyogó őzike szemei és kedves mosolya szinte mindenkit levett a lábáról, így hamar híre ment, hogy Ilinek milyen bájos segítsége akadt.

Másnap délután egy ezüstszínű Toyota állt meg a virágbolt előtt. A sötét ablakok miatt nem lehetett belátni, és senki sem szállt ki. Ili nem foglalkozott vele, de Janka figyelmét felkeltette. Úgy érezte, mintha őt figyelnék, az érzés pedig a tarkóján végigsettenkedő bizsergés formájában jelentkezett. Ő csak a sötét ablaküveget látta, de a gépkocsiból mintha valaki őt nézte volna. Így telt el néhány perc, majd a motor morrant egyet, az autó pedig elhajtott.

A Toyota újabb felbukkanására két napot kellett várni. Az elegáns jármű délután négy óra magasságában parkolt le az üzlet előtt. Ili éppen hátul csokrokat készített, így az egyébként nem túl nagy bolthelyiségben Janka fogadta a vevőket. A lánynak egy idő után feltűnt az autó és éppen azon volt, hogy szól a nagynénjének, amikor az ezüstszínű ajtó kinyílt. A kocsiból egy megnyerő külsejű, öltönyös, negyven év körüli férfi szállt ki. Finoman meglazította burgundi vörös nyakkendőjét és hátrasimította éjfekete haját. Mélyen ülő szemei, apró irányváltoztatásokkal felmérték a terepet, ő pedig halvány mosollyal az arcán belépett az üzletbe. A lány kedvesen köszönt neki, a férfi pedig visszafogottan biccentett. Határozott léptekkel körbesétált a boltban és alaposan feltérképezte a kínálatot. Nem szólt semmit, de szemei, mintha a legapróbb részleteket is rögzítették volna. Csak a bőrcipőjének halk nyikorgását lehetett hallani, meg egy zavarodott légy zümmögését, ahogy kétségbeesetten igyekszik átjutni az ablakon. Polacsek Janka a szoknyáját gyűrögetve figyelte a férfit, de közben úgy tett, mintha mással lenne elfoglalva. A percek úgy vánszorogtak, mint szomjazó vándor a sivatagban. Aztán a férfi váratlanul biccentett és kisétált a júliusi napfénybe.

Kedd volt. Az időjárást egy hidegfront alaposan megbolondította, többször eleredt az eső, a legmagasabb hőmérséklet pedig huszonöt fok körül volt. Sokan vettek ki szabadságot ebben az időszakban is, így a városka kiürült. A virágboltba csak egy-egy kóbor vásárló tért be, de Ili nem esett kétségbe. Megkérte az unokahúgát, hogy vigyázzon az üzletre, ő pedig elugrott a bankba. A lány elővette a könyvet, amit olvasott és pillanatok alatt elmerült a betűk birodalmában.

A történetből a férfi zökkentette ki, aki megjelent a bejárati ajtóban.

Jó napot – köszönt lágy hangon.

Jó napot – mondta a lány halkan.

Ez lesz az – közölte a férfi és a pulthoz lépett.

Janka kérdőn nézett rá nagy barna szemeivel, majd halkan sóhajtott és becsukta a könyvet.

A férfi a rózsákhoz lépett és nagyot szippantott friss, bódító illatukból. Aztán zakója belső zsebébe nyúlt és elővette a pénztárcáját.

Ez lesz az az üzlet, ahol ezentúl vásárolni fogok.

E-ennek igazán örülünk – hebegte a lány, de nem mert a férfire nézni.

Tudja, elég sok virágboltot felkerestem az elmúlt hónapokban, mert ahova eddig jártam, becsukott. Afféle megfigyelő voltam, aki arra kíváncsi, hogy milyen a kínálat és a kiszolgálás. Maguknál igazán családias a légkör és a virágok is szépek.

Köszönjük – mondta a lány. – De az üzletvezető most nincs itt, én pedig…

Ne is folytassa. Veszek ki öt szál rózsát, papírba teszem és fizetek.

A férfi gyakorlott mozdulattal kivette a virágokat, majd elkapott két darab csomagolópapírt és beletette a rózsákat. Nagyobb összeget rakott le a pultra, mint amennyibe került, majd mutatóujját finoman a szája elé tette, jelezvén, hogy ez a kettejük titka.

A férfi pénteken jött legközelebb. Szinte átlibbent az esőfüggönyön és belépett a boltba. Zakója hajtókájáról lesepert néhány esőcseppet, majd a rózsákhoz lépett és kivett hat szálat. Ötöt papírba csomagoltatott a lánnyal, egyet pedig átnyújtott neki. Janka arca olyan vörös lett, mint a kiserkenő vér. Reszkető kézzel elvette a rózsát és halkan megköszönte.

Tudja, az egyik legfontosabb, hogy elismerjék az ember munkáját. Olyan vállalatoknál dolgoztam eddig is, ahol az igazi érték maga az ember – mondta a férfi, majd mutatóujját a szája elé tette.

Mikor elment, Janka sóhajtozva ácsorgott a pult mögött és a rózsát szorongatta. Talán tényleg felnőtt? Talán mások is észreveszik rajta, hogy mennyire eltér a vele egykorú lányoktól? Vajon milyen lehet egy ilyen tökéletes férfi feleségének lenni, aki hetente többször visz haza virágot, tűnődött a lány.

Álmos hétfő volt. Ili fejfájással küzdött, Janka pedig egy picit unta magát. A könyvet elolvasta vasárnap és egy filmet is megnézett, de nem igazán tudott ráhangolódni a hétfőre. Eddig minden egyes nap mosolyogva lépett be a virágboltba, de ez a hétfő valahogy más volt. Valami hiányzott neki. Egy arc. A férfié. Aki olyan volt számára, mint a romantikus regények főhőse, mint a főszereplő, akinek arca betölti a moziplakátot.

A férfi tudta ezt, mert kivárta a megfelelő pillanatot, és amikor a lány egyedül bambult a pult mögött, belépett az üzletbe. Bőrcipője ugyanúgy nyikorgott a padlón, öltönye pedig kiemelte sportos alakját. Látványosan körülnézett a kínálaton, majd lebiggyesztette a száját.

Nincs rózsa? – kérdezte szomorúan.

Nagyon sajnálom – nyelt nagyot Janka. – Ma nincs, de ha holnap jött volna, akkor… Nincsen.

Értem – válaszolta a férfi és megdörzsölte szögletes állát. – Megadná – kezdte a férfi, majd hirtelen témát váltott. – Nem tegeződhetnénk? – kérdezte és elragadó mosolyra húzta száját.

De. Persze. Az jó lenne – nevetett zavartan Polacsek Janka.

Így sokkal egyszerűbb lesz. Tudod, a cégek esetében is nagyon fontos az elérhetőség. Hogy mindig legyen kihez fordulni, ha esetleg probléma merülne fel.

És? – kérdezte a lány a folytatást várva.

Arra gondoltam, hogy megadhatnád az e-mail címedet, így bármikor érdeklődhetnék, hogy van-e például rózsa. Mert ez most gondolom, elég kínos számodra.

Janka válaszként letépett egy cetlit, a fiókból kivett egy tollat és már írta is. Idegességében először elrontotta, úgyhogy gyorsan újabb cetliért nyúlt, amire gyöngybetűkkel írta rá e-mail címét. A férfi elolvasta az e-mail címet, aminek első fele a lány neve volt, megköszönte, majd kifizetett három szál kardvirágot, mutatóujját a szájához érintette és továbbállt.

Két nappal később Janka levél érkezett a férfitől, melyben arról érdeklődött, hogy kapható-e már rózsa náluk. A lány igennel és három felkiáltójellel válaszolt, na meg azzal, hogy köszönik a türelmét. A férfi másnap meg is jelent a boltban, középszürke öltönyben és lila nyakkendőben. Kiválasztott hat rózsát, ötöt elcsomagoltatott, egyet pedig átnyújtott a lánynak. Hosszú másodpercekig nézett Janka szemébe, aki teljesen elveszett az igéző tekintetben. Úgy érezte magát, mint egy szivárványszínű örvényben, amely szinte elkábítja, és nem ereszti el. A pillanatnyi varázsnak Ili vetett véget, aki átrobogott az üzlethelyiségen, kedvesen köszönt, majd kiment a hátsó ajtón.

A férfi illedelmesen megköszönte a virágot, fizetett, jóval többet, mint kellett volna, aztán a lányra kacsintott és kisétált a boltból. Janka a bejárati ajtóhoz sietett és nézte, ahogy a férfi beszáll az autójába. A lány egészen addig várt, míg a Toyota el nem tűnt az utca végén.

A férfi keze lazán pihent a volánon. A klímát kellemes hőmérsékletre állította, elindította kedvenc zenéjét és felrakta Ray-Ban napszemüvegét. Kilométereken át vezetett rezzenéstelen arccal, egészen a házáig. Bekanyarodott a kapu elé, egy gombnyomással kinyitotta, és begurult a garázsba. Kiszállt, felmarkolta a csokrot és a garázsból nyíló ajtón át besétált a házba. Beütötte a riasztó kódját, aztán a konyhába sietett. Kinyitotta a mosogatógép melletti szekrényajtót, fogta a rózsacsokrot és a szemetesbe hajította. Kezet mosott a csapnál, utána pedig az előszobába ment és levette a cipőjét. A zakóját vállfára akasztotta, meglazította a nyakkendőjét, kigombolta a mandzsettáját és feltűrte az ingujját. Visszament a konyhába, a hűtőből kivett egy üveg vörösbort, kibontotta és töltött magának. Kezében a pohárral a dolgozószobája felé vette az irányt. Ahogy a lakásban mindenhol, úgy az íróasztalán is mindennek megvolt a maga helye. Az asztal közepén állt a számítógépe, de most nem azt indította el. Kihúzta az íróasztal alsó fiókját és kivette a laptopját. Bekapcsolta, kortyolt egyet a borból és beütötte a jelszavát. A laptop képernyőjén mappák sorakoztak. A fotók elnevezésű mappára kattintott, amely újabb mappákat tartalmazott. Minden egyes mappa címe egy keresztnév volt, mellette zárójelben pedig az életkor szerepelt. Lili (15), Andrea (16), Zsófia (14)… A férfi új mappát nyitott és beírta a nevet: Janka. A zárójelbe egyelőre kérdőjel került.