Győr+
2016.11.28. 16:02

Sikeres volt a X. Lengyel Zenei Fesztivál

A napokban tartotta a győri Liszt Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola a Lengyel Zenei Fesztivál 10. jubileumi programját.

A hangverseny a meghívott kiemelkedő tehetségű zeneiskolások bemutatkozásával indult. A budapesti és győri növendékek mellet vendégek érkeztek Szlovákiából – Pozsonyból, Somorjáról, Szencről -, Csehországból, Liberecből. Kötelezően egy lengyel művet, szabadon választottként, egy bármilyen, szívesen játszott művet adtak elő a fiatalok. Ily módon a lengyel mellett az egyetemes zeneirodalom gyöngyszemeivel ismerkedhetett a hallgatóság.

Az ünnepi hangversennyel minden évben a Lengyel Függetlenség Napjára (November 11.) emlékeznek a Lengyelországból érkezett zenei versenyek győztesi. A tehetséggondozó esemény megszokottan igényes szakmaiságot mutatott. A Lengyel Nagykövetség évek óta figyelemmel kíséri a programot. Marcin Sokolowski lengyel konzul a Nagykövetség elismerő oklevelét és könyvjutalmát adta át a „legszínvonalasabb lengyel mű előadójának”, a „legmeggyőzőbb előadásért”, a „legvirtuózabb növendéknek”, a „XX. századi/kortárs mű kiemelkedő előadójának” és a „közönségdíjat” a hallgatóság által javasolt ifjú tehetségnek.

A Lengyel Zenei Fesztivál a magyar művészetoktatás rendszeresen megrendezett Visegrádi Négyek országainak tehetséggondozó eseménye.

 

A “legszínvonalasabban előadott lengyel mű előadója” és a közönség díjas:

Milan Kolstelenec- hegedű, Liberec- Csehország, Tanára: Petr Mateják

“a legmeggyőzőbb előadás”:

Wijnands Emma – hegedű, Budapest, Tóth Aladár Zeneiskola, Tanára: Ácsné Szily Éva, Zongorakísérő: Arató Ágnes

” a legvirtuózabb növendék”:

Van de Munt Natasha – hegedű, Budapest, Tóth Aladár Zeneiskola, Tanára: Ácsné Szily Éva, Zongorakísérő: Arató Ágnes

“a XX. századi/kortárs mű kiemelkedő előadásáért”:

Magassy Bianka, Gábor Virág – zongora, Győr, Liszt Ferenc Zenei AMI, Tanárok: Erdélyi Judit, Pintér Ágostonné.

 

 

 

 

Magassy Bianka, Gábor Virág – zongora, Győr, Liszt Ferenc Zenei AMI

Tanárok: Erdélyi Judit, Pintér Ágostonné