Győr+
2016.12.02. 12:40

Megérkezett a Mikulás

A rossz idő ellenére gyereksereg lepte el pénteken délelőtt Győr Belvárosában a Fazekas közt, a Mikulásra várva.

A nagyszakállú meg is érkezett, a győri örmény nemzetiségi önkormányzat és a pakisztáni Ahmadiyya Muslim Jama’t Magyarország egyesület jóvoltából. A gyerekek télapó dalokat énekeltek, szavaltak, a mikulás pedig csomaggal ajándékozta meg őket. A vendéglátás sem maradt el, hot-doggal, pizzával, szendviccsel, süteménnyel, gyümölccsel és édességgel várták a siserehadat.

Agekjan Ajasztan, az önkormányzat elnöke elmondta, 15 éve már hogy minden évben december 6. előtt rászoruló, hátrányos helyzetű, illetve fogyatékos gyermekek számára mikulás ünnepséget szerveznek. Ezúttal is több száz gyermeknek tudtak személyesen örömet szerezni, és volt ahová kiszállították az ajándékcsomagot, többek között a Bárczi-iskolába, és a darnózseli iskolába is.

A Mikulásnapi jótékonykodásuknak célja, hogy megmutassák, vallási, politikai, nemzetiségi hovatartozás nélkül kell, és lehet a rászoruló gyermekeken segíteni – emelte ki Agekjan Ajasztan.

 

Atta-UI Waheedd a pakisztáni egyesület elnöke egy közmondást idézett: „a gyerekek a közös kincsünk”. Az egész társadalomnak kell a jövőnkre figyelni, ezért elsősorban a gyerekeket támogatja a hazánkban élő pakisztáni közösség. A férfi azt mondja, hazájukból vallási üldöztetés miatt kellett menekülniük, hálásak azért, hogy Magyarország befogadta őket. Úgy érzik, köszönettel tatoznak a magyaroknak és hálájuk jeléül sokat jótékonykodnak, többek mellett Győrben is. Tavaly karácsonykor a kórházban fekvő betegeket látogatták meg és lepték még apró ajándékokkal.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: O. Jakócs Péter