Győr+
2016.12.08. 16:15

Krampuszos vagy szívecskés üdvözlet

Régi győri utcarészletek, az 1900-as évek elejéről származó karácsonyi rajzok - a több ezer darabos gyűjteményének néhány lapját mutatja Németh Vilmos képeslapgyűjtő.

 

Az első képeslap a források szerint az 1870-es évekből származik, melyet August Schwartz oldenburgi udvari könyvkereskedő saját nyomdájában készített – meséli a képeslap születésének történetét a szakember. Egy lap egyik oldalára képecskét nyomtattak, oda lehetett írni az üdvözletet, a másik oldalára pedig a címzést. Mivel így kevés hely jutott a szövegnek, a posta 1905-ben úgy döntött, osztottá teszi a képeslap hátulját. Ekkor született meg a klasszikus képeslap, melyet a mai napig e formában forgalmaznak.

A lapok gyűjtése a múlt század elején vált szenvedéllyé, egyesületek, klubok és szaklapok alakultak, a képeslapok forgalma pedig óriásira nőtt. Kiderült, 1899-ben Párizsról háromezer darab, különböző lap létezett, egy frankfurti kiadónak pedig ezerkétszáz alkalmazottja, naponta száz új motívumot tervezett. A képeslapok számtalan témával foglalkoztak, minden alkalomra és minden elképzelhető technikával készítették azokat.

Hazánkban a legnagyobb gyűjteményeket Pannonhalmán és Szerencsen őrzik, de magángyűjtők birtokában is több százezer felbecsülhetetlen értékű kordokumentum található.

Németh Vilmos a ’80-as évek elején négy Győrt ábrázoló képeslappal alapozta meg gyűjteményét, melyet Komondi Miklós, neves szakértőtől vásárolt. A gyűjtőnek a győriek mellett, szülőhelyéről, a Rábaközről, Szilsárkányról van a legtöbb lapja, valamint Szentpétervárról, ahol egyetemi éveit töltötte.

Egy képeslap értéke attól függ, mennyire ritka, és milyen állapotban van – avat be a részletekbe Németh Vilmos. A világ legdrágább képeslapjait koruk legjobb grafikusai készítették olyan műhelyekben, mint például a bécsi Wiener Werkstätte. Ezek a lapok az aukciókon százezer forint körüli áron cserélnek gazdát.

Győrben 16 éve rendeznek képeslapgyűjtő találkozót, ahová az ország minden tájáról érkeznek árusok és vásárolók. Sokan témák szerint gyűjtenek, a városképek mellett legnépszerűbbek a színészportrék, a dedikáltak, a sport témájúak, az állatokat ábrázolók, de van, aki krampuszosat, vagy szívecskéset keres. Többen az ünnepekre készült lapokat kutatják, a húsvétit és persze a karácsonyi üdvözlőlapokat.

Aki kedvet kapott megnézni, vagy éppen most szeretne gyűjtővé válni, december 11-én, 8-14 óráig a Kristály étteremben megteheti, itt kerül sor ugyanis a Képeslapgyűjtők 32. országos találkozójára. A látogatóknak módjuk lesz régi képeslapok, papírpénzek és egyéb papírérdekességek, részvények, plakátok, metszetek, fotók, bélyegek és telefonkártyák cseréjére és adásvételére. Minden hónap harmadik vasárnapján pedig a Tarcsay úti piactéren rendezett régiségvásárban lehet kutakodni értékes, vagy számunkra kedves képeslapok között.

 

Szerző: Földvári Gabriella