Győr+
2016.12.09. 11:31

Előzetesben a győri emberölés gyanúsítottja – videóval

A Győri Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 47 éves helyi lakosnak, aki a megalapozott gyanú szerint megölt egy idős férfit Győrben.

11.35: A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a győri Ipar utcai emberölési ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a további nyomozati cselekmények zavartalan lefolytatásához fűződő érdek miatt megalapozottnak látta a kényszerintézkedés elrendelését. A gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyét emellett önmagában a cselekmény tárgyi súlya – az emberölés bűntettét a törvény 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni – megalapozza, de mivel a gyanúsított rendezetlen személyi körülmények között él, ez is megalapozza az előzetes letartóztatás elrendelését. A gyanúsított bejelentett lakóhelyén nem lakik évek óta, tartózkodási hellyel sem rendelkezik, állandó munkája sincs, bevétele rokkant nyugdíjából származik. Körülményeire és a terhükre rótt cselekmény tárgyi súlyára – lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette – figyelemmel azonban a szökés, elrejtőzés veszélyét nem ítélte alapos indoknak a kényszerintézkedést megalapozó különös indokok közül.

A döntés jogerős, az ügyész, a védő és a gyanúsított is tudomásul vette.

11:20: A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást S. László 47 éves győri lakos ellen.

A Bűnügyi Osztály ismeretlen tettes ellen indította a nyomozást a 2016. december 6-i győri halálesettel kapcsolatban, miután felmerült az idegenkezűség gyanúja. Az igazságügyi orvosszakértő megerősítette, hogy a 70 éves helyi lakos halálát fizikai bántalmazás okozta. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentőt azonosították, mint a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A rendőrök S. Lászlót 2016. december 8-án elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A Győri Járásbíróság 2016. december 9-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását – tájékoztatott a police.hu

A témával kapcsolatos korábbi híreinket IDE kattintva olvashatják!