Győr+
2016.12.11. 12:53

Átadták a felújított Öregtemplomot

Átadták a felújított győri Öregtemplomot, mely része az Insula Lutherana épületegyüttesnek.

A reformáció emléknapján, 2013. október 31-én írták alá Orbán Viktor kormányfő és Gáncs Péter elnök-püspök a kormány és a Magyarországi Evangélikus Egyház közötti megállapodást Budapesten. Ennek értelmében a magyar kormány 4,7 milliárd forinttal támogatja az Európában egyedülálló evangélikus sziget felújítását, mely örökségvédelmi oltalom alatt áll. Kara Ákos győri országgyűlési képviselő, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kezdeményezésére a kormány nevesítetten támogatta a költségvetésből támogatta ezt a beruházást.

Az Insula Lutherana felavatására 2017. október 31-én, a reformáció 500. évfordulóján kerül sor. Az épületegyüttes felújítása nem csak az evangélikus egyházat gyarapítja majd, hiszen olyan értékeket rejt magában, amelyek mindenki számára bemutatásra érdemesek.

Az épület tervezése az 1781-es türelmi rendeletnek köszönhetően kezdődhetett meg az erre a célra kijelölt telken. A munkálatok 1784 áprilisában indultak meg. A főbejárat küszöbe alá Báró Gemmingen Zsigmond császári táborszernagy helyezte el az alapító okiratot 1785. június 1-jén. A templomban az első hálaadó istentiszteletre 1785. Szent András havának (november) 27. napján, ádvent első vasárnapján került sor.

A templomot az akkori szigorú előírásoknak megfelelően harang és torony nélkül építették, s úgy helyezték el, hogy kapuja ne nyíljon az utcafrontra, így a többi épület ölelésébe rejtették. Belső tere háromhajós, hatszakaszos, csarnoktér elrendezésű.

1871 óta díszíti az oltárt az imádkozó Krisztust a getsemáni kertben ábrázoló Orlai Petrich Soma által festett alkotás. A szószékoltárt még 1785-ben vásárolták Budán, festését Szekl Jakabra bízták. A korábbi fából ácsolt keresztelőkutat 1818-ban cserélték le egy jóval impozánsabb vörösmárvány kútra, mely ma is a templomban áll. A berendezési tárgyak közül vitathatatlanul a legrégebbiek, s talán egyben a legértékesebbek az oltár feszülete, gyertyatartói és oltárterítői. Ezeket még Torkos András lelkészi szolgálata idején kapta a gyülekezet a 18. század elején.

Az épületet nem kerülték el a megrázkódtatások. A napóleoni háborúk időszakában több ágyúgolyó találatot kapott. 1809-ben védelmi célokból fakadóan szóba került lebontása is. A szabadságharc utolsó évétől egészen 1851-ig hadikórházként is használták a templomot. A II. világháború során az épületet jelentősebb kár nem érte. Az utolsó nagyobb, teljes körű felújítására fennállásának 200. évfordulója tiszteletére 1985-ben került sor.

A templomot vasárnap istentisztelet keretében adták át. Az ünnepségen Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára, Győr fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a kormány megtartotta korábbi ígéretét, és határidőre, 2017. október végéig elkészül az evangélikus sziget felújítása. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a kormány és az egyházak közös felelőssége a fiatalok nevelése, de a kormány segítő támogatással ezt a feladatot az egyházakra bízhatja. Az államtitkár úgy fogalmazott: aki templomot épít, lelki gazdagságot kap.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány és az egyházak közös felelőssége a fiatalok nevelése, de a kormány segítő támogatással ezt a feladatot az egyházakra bízhatja.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke beszédében az Orbán Viktorral szombaton tartott találkozón a miniszterelnök által hangoztatott üdvözlő szavakat tolmácsolta. Elmondta, hogy a kormányfő szerint az egész ország gazdagodik akkor, amikor egy lelki központ megnyílik.

Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy állapota miatt két éve nem használhatták a templomot, és ez hiányzott a város életéből, amelyben az evangélikusok nagy és fontos szerepet töltenek be. Csorba János, a győri evangélikus egyházközség igazgató-lelkésze elmondta, hogy az Öregtemplomot mintegy 300 millió forintból újították fel. Bejelentette, hogy jövő nyárra az az orgonát is felújítják

 

Gy. P.

Fotó: Marcali Gábor