Győr+
2016.12.19. 13:55

Töreky Zsuzsának szólt a vastaps a győri színpadon és a takarásban is

Meglepetéssel kezdődött a Doktor Zsivágó című musical közép-európai ősbemutatója december 17-én. A premier kezdete előtt dr. Vasas Norbert, a Kardirex Egészségügyi Központ centrumvezető főorvosa bejelentette, hogy ebben az évadban Töreky Zsuzsa Jászai Mari-díjas színművésznő kapja a Kardirex-díjat.

A kitüntető elismerést dr. Vasas István, a Kardirex Egészségügyi központ főigazgatója hívta életre 2014-ben. Az eddigi díjazottak: 2014-ben Csankó Zoltán, 2015-ben pedig Járai Máté voltak.

 

 

A kuratórium ezzel a díjjal a színház legkiemelkedőbb művészi teljesítményét nyújtó színészeket ismeri el.

Az idei évadban betegség miatt a Farkasok és bárányok előadást is mentő művésznőt a közönség, valamint a színésztársak a színfalak mögött nagy tapssal díjazták.

 

Fotók: Fehér Alexandra