Néhány hete átadásra került az utolsó Lotus Elise, miután az angol gyártó 2021-ben bejelentette, hogy megszűnik az ikonikus sportautó gyártása.
Az eredeti Elise-t 1994-ben mutatták be, és a legjelentősebb előnye a súlya volt – ekkor messze ez volt a legkönnyebb megvásárolható sportautó a maga 723 kg-jával (összehasonlításképpen a Ferrari F50 1230kg-ot nyomott). Nem volt a legerősebb vagy a leggyorsabb, de mégis minden idők egyik legkedveltebb sportautója lett, éppen a kezelhetősége és a vezetési élménye miatt. A konstrukció annyira bevált, hogy több különböző változatot, generációváltást élt meg, sőt ez a platform volt az alapja több olyan híres sportautónak, mint például a Tesla Roadster vagy a Hennessy Venom GT, amely több gyorsasági világrekordot is megdöntött.
Most ez a 30 éves pályafutás a végére ért, összesen 35 124 példány után. Ha lehet ilyet mondani, akkor a Lotusnál megtalálták a tökéletes módját az Elise történetének lezárásához. Az utolsóként legyártott autót ugyanis Elisa Artiolo kapta meg, akiről a modell a nevét kapta. Az autó tervezésekor ugyanis Romano Artioli volt a Lotus és a Bugatti vezetője, és a sportautót az ő unokájáról, Elisaról nevezték el, aki ekkor kétéves volt. A múlt héten pedig ünnepélyes keretek között megkapta a róla elnevezett autó utolsó darabját. Elisának a nagyapja miatt mindig is személyes kapcsolata volt az autóval, amiről mi sem árulkodik jobban, mint egy részlet a leveléből, amelyet erre az alkalomra írt: „Kedves Elise, veled voltam az utad elejétől a végéig, ahogy te is velem leszel majd.”