Győr+
2016.12.23. 17:50

Borkai Zsolt már eldöntötte, 2019 után is vezetné a várost

Talán már hagyománynak is nevezhető, hogy az év végén beszélgetünk Borkai Zsolttal, akit ezúttal is arra kértünk, értékelje a mögöttünk hagyott esztendőt. A polgármester arról is beszélt, hogy mi motiválja a folytatásra 2019 után, de természetesen a karácsony sem maradhatott ki a témák közül.

– Lassan véget ér a 2016-os esztendő. Hogyan értékelné ezt az évet?
– Az idei egy elég mozgalmas év volt, miközben sajnos a háborúra és a migrációra sem született megnyugtató megoldás. Ezzel együtt, ha megnézzük a világpolitikát, több olyan esemény is történt, amelyekre sokan nem számítottak. Említhetném a Brexitet vagy Donald Trump elnökké választását. Ezek a történések egyértelműen jelzik, hogy a világban változás van, és az állampolgárok új utakat keresnek Európában és Amerikában egyaránt. Ha a belföldi eseményeket veszem sorba, akkor mindenképp a népszavazást emelném ki, amely során 3,3 millió ember mondta ki egyértelműen, Magyarország nem szeretné, hogy az őket érintő kardinális kérdésekben kívülről döntsenek. Ez a három esemény – bár térben távol esik egymástól – összekapcsolható annyiban, hogy mindegyiket az önrendelkezéshez való ragaszkodás alapozta meg. Szerintem ez a folyamat nem ért véget, 2017-ben újabb történések jelzik majd többek között az európai főirányú politikai gondolkodás változásának igényét.

– Győr szempontjából milyen volt 2016?
– Erre azért sokkal könnyebb választ adni, hiszen szerencsére városunkat elkerülték a meglepetések és a váratlan események, így azt a munkát tudtuk elvégezni, amit az idei évre elterveztünk. A nyugodt és kiegyensúlyozott fejlődés éve volt, amelyben sok szép pillanatot lehet felidézni.

– Mondana néhány példát?
– Most hirtelen egy tavaszi este ugrott be, amikor városunk nemrég megépült multifunkcionális csarnokában a világhírű José Cura vezényelte a Győri Filharmonikus Zenekart. Büszkék lehetünk arra, hogy olyan európai színvonalú társulataink vannak, mint a filharmonikusok, a Győri Balett, a Győri Nemzeti Színház, vagy épp a Vaskakas Bábszínház. Nem véletlen, hogy ezen az estén jelentettem be: Győr megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet. Művészeti intézményeink, szakrális és világi értékeink, fesztiváljaink kitűnő alapot teremtenek ehhez. De említhetném a labdarúgó-Eb idején a zsúfolásig megtelt tereket a kivetítők előtt, az olimpia felemelő pillanatait, vagy az olyan fergeteges koncerteket, mint Lou Bega fellépése. Örömteli, hogy a fiatal korosztálynak is tudtunk a nyáron egy szép ajándékot adni, hiszen a Well Hello és a Halott Pénz fellépésén a fiatalok soha nem látott tömege gyűlt össze a Belvárosban. Persze említhetném a Táncfesztivál, a Győrkőcfesztivál, vagy a Bornapok fergeteges hangulatát, és azt a csodálatos adventi miliőt is, amely az elmúlt egy hónapban jellemezte a várost.

– Az év elején a fejlesztések költségvetéseként mutatta be az ideit. A beruházások közül melyeket emelné ki?
– Talán inkább egy számot mondanék. Ez pedig a harmincmilliárd. Önkormányzati, állami és uniós forrásból eddig ekkora értékű beruházás valósult meg Győrben, amely valamilyen módon az EYOF-hoz köthető. A jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak tehát nem csak az a hozadéka, hogy Győr rendezheti hazánk első ötkarikás eseményét, és bemutatkozhat az egész kontinens előtt, de általa rengeteg olyan fejlesztés is megvalósul a városban, amely aztán itt marad nekünk, és hosszú távon is a győrieket szolgálja. Igaz ez a már megépült létesítményekre, mint az uszoda, vagy az épülő sportkomplexum, de igaz az egyetem új kollégiumára, vagy épp a volt olajgyár területén megépülő mintegy 200 új lakásra is. Persze nem csak az új épületekre kell gondolni, hanem a jelentős mértékű útfejlesztésekre, az új közlekedési kapcsolatokra, az infrastruktúránk bővítésére is. Olyan fejlesztések segítik a dinamikusabb közlekedést, mint a Szövetség út átépítése, vagy épp a Radnóti utca 1-es útra való kikötése, és ne felejtkezzünk el a keleti elkerülő építéséről sem. Ezeken a beruházásokon felül számos olyan projektet folytatunk, amelyek szintén az itt élők mindennapjait segítik, Győr még élhetőbbé tételét szolgálják. Gondolok itt az óvodai és bölcsődei fejlesztésekre, és a döntésre, amelynek révén 2018-tól 1,6 százalékra csökkentjük az iparűzési adót, és ezzel tesszük még vonzóbbá a vállalkozások számára a gazdasági környezetet, megteremtve az újabb fejlesztések megvalósítását, újabb munkahelyek megteremtését. S ha már gazdaság és munkaerő, széles körű összefogás mentén jött létre az a foglalkoztatási paktum, amely többek között a Győrben problémaként jelentkező munkaerő-hiányra is válaszokat akar adni. Ezekkel az intézkedésekkel hosszú távon szeretnénk biztosítani a város további fejlődését.

– Ha azt mondom, 2017. Mi jut először az eszébe?
– Természetesen az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Kollégáimmal ezzel kelünk, ezzel fekszünk. A már érintett létesítményi és infrastrukturális fejlesztéseken túl rengeteg a szervezési és megoldandó feladat. Gondoljon csak bele, létszámában az EYOF egy rendes felnőtt téli olimpiával ér fel! A több ezer sportoló, sportvezető és vendég elszállásolása, étkeztetése, utaztatása is óriási feladat, ráadásul mi komolyan vesszük, hogy ez nem csupán egy sportesemény, hanem egy kulturális fesztivál is, ezért rengeteg programot szervezünk, hogy megmutassuk Európának a magyar értékeket. Sokszor elmondtam már, de tényleg úgy gondoljuk, hogy a győri EYOF sikerén sok múlhat, hiszen a 2024-es nyári olimpia rendezéséről való döntés előtt jó ajánlólevél lehet, ha elégedetten távoznak tőlünk a résztvevők.

– A minap egy vállalkozói körben megtartott év végi rendezvényen jelentette be, hogy 2019-ben újra indul a polgármesteri székért. Mi sarkallta erre a bejelentésre?
– Az idén volt tíz éve, hogy polgármester vagyok, ezért végeztem egy számvetést magamban. Az nagyon boldoggá tesz, hogy, ha visszatekintek a 2006-tól kezdődő időszakra, akkor azt látom, hogy Győr hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez annak köszönhető, hogy nagyon jó együttműködések alakultak ki a városban, és az önkormányzat szorosan együtt dolgozik többek között a gazdasági élet szereplőivel, az egyetemmel, a turisztikai szektor képviselőivel, és szerencsére a sort még hosszasan folytathatnám. Röviden: kialakult egy jó csapat, akikkel közösen, a győriekkel összefogva, még sokat tudunk előre lépni. A fejlődés elvitathatatlan, de látom, hogy van még tennivaló, látom magam előtt a célokat, és sportolóként ezeket a célokat el is szeretném érni. Ilyen például, hogy Győr közép-európai léptékkel is az egyik legmeghatározóbb vidéki város legyen, és ne csak gazdasági szempontból, hanem igazi kulturális fellegvárrá, a sport nemzetközi városává váljon, mindemellett pedig élhető is maradjon. Pont olyan, amilyennek Győrt szeretjük. A döntésemet egyébként megkönnyítette, hogy rengeteg pozitív visszajelzést és biztatást kaptam idősektől, fiataloktól, munkavállalóktól és munkaadóktól egyaránt. Szóval, ha a győriek megtisztelnek bizalmukkal, akkor 2019-től folytatnám azt az utat, amit velük együtt, és a már említett kitűnő együttműködések segítségével jelenleg is járunk.

– A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként sok támadás éri mostanában. Hogyan éli meg mindezt?
– Természetesen rosszulesik, és felháborítónak tartom a személyeskedő támadásokat, de én nem alacsonyodom le erre a szintre, mert én a magyar sportot szeretném szolgálni. Ezért lettem MOB-elnök, és ezért állok elébe, hogy bárkivel megmérettessem magam a tisztségért. Az igazi sportember azonban nem a sajtón és szócsöveken keresztül próbál beülni a székbe, hanem oda mer állni és vállalja az egyenes küzdelmet. Azért azt szeretném elmondani, hogy a héten megtartott rendkívüli közgyűlésen az új alapszabályunkat 116 igen szavazattal, mindössze 3 tartózkodás mellett fogadta el a testület, ezért bízom benne, hogy a tisztújításig most már a munka kerül előtérbe, mert a magyar sport érdeke ez, nem pedig a sárdobálás.

– Ha megengedi, a közéletről egy kicsit nyergeljünk át a magánéletre: holnap szenteste. Hogyan ünnepel Borkai Zsolt?
– Természetesen családi körben, mint mindig. Nagyon várom már az elkövetkező napokat, amely szeretteim körében meghitt beszélgetéseket, nyugalmat, egy kis pihenést hoz. Sajnos azonban az idei karácsonyunkból nagyon fog hiányozni az édesapám, aki az év során hagyta itt a földi életet. Persze azért Ő így is ott lesz közöttünk, felidézzük az elmúlt karácsonyokat, és gyertyát gyújtunk mindazokért, akik fizikailag már nem ünnepelhetnek velünk. Éppen ezért tanácsolom mindenkinek, hogy használják ki az előttünk álló napokat, töltsenek minél több időt azokkal, akiket szeretnek, mert nem tudhatjuk, hogy a következő karácsonyon is mindenki velünk lehet-e majd.

Kedves Győriek!

Egy igazán mozgalmas, munkával teli év vége felé közeledünk. A készülődés utolsó óráiban járunk, a nyüzsgő utcák lassacskán kiürülnek, és a rohanó mindennapokat a meghitt ünnep, a békés elcsendesedés váltja fel. Győrben az advent mindig különleges időszak, és ez 2016-ban sem volt másként. A gyönyörű fények, a Dunakapu téri korcsolyapálya és a lélekemelő előadások mind-mind az ünnepi hangulathoz járultak hozzá, míg többek között a jótékonysági faházunk segítségével igyekeztünk lehetőséget biztosítani arra, hogy mindenki erejéhez mérten segíteni tudjon a nehéz sorsú embertárasainkon is.

Lassan tehát elérkezik az év egyik legszebb ünnepe. Kívánom, hogy olyan kellemesen töltsék el ezeket a gyönyörű napokat, mint ahogyan maguk is szeretnék! Kívánom, hogy használjanak ki minden egyes percet, amit a szeretteikkel tölthetnek! Használják ki az időt, amikor családjukkal, barátaikkal lehetnek, osztozzanak a szeretet lángjában azokkal, akik igazán közel állnak Önökhöz!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok mindnyájuknak!

Borkai Zsolt polgármester


Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter