Győr+
2016.12.26. 09:00

Karácsony másnapja – Az első vértanúra emlékezünk

Jézus születését az egyház liturgiája nyolc napon keresztül ünnepli, karácsony másnapján azonban a liturgia fehér színe pirosra változik: a vér és a szenvedés színére. Az első keresztény vértanúra emlékezünk ma.

A december 26-án ünnepelt Szent István nem azonos Szent István királyunkkal, akit augusztus 20-án ünneplünk.

Szent István diakónus a kereszténység első vértanúja volt. Vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Apostolok cselekedeteiben (6,1–8,2). István a hét diakónus egyike volt, akiket az apostolok azért választottak, hogy az imádságnak és az ige szolgálatának éljenek.

A görög nevű István (Sztephanosz) a zsidók és a keresztények közti vallási türelmetlenség első ismert áldozata volt. Istvánt ugyanis a jeruzsálemi Szanhedrin ( azaz a legfelsőbb törvényszék) istenkáromlás gyanújával perbe fogta, mire válaszul István a védőbeszédében amellett érvelt, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia. Ezt hallva haragra gerjedtek elfogói, ugyanis az istenkáromlás főbenjáró bűnét követte el. Büntetése pedig nem más volt, mint halál. István diakónust megkövezték, így halt vértanúhalált, amelyre ma is emlékezünk, hiszen vérét és életét adta hitéért. Halála előtt így kiáltott: „Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!”

Szent István első vértanút diakónusi dalmatikában ábrázolják. A hite mellett tett kiállása és vártanú halála a diakónusok védőszentjévé tette. Jellemző attribútuma a kő, mivel ezzel végezték ki elfogói.

A győri Bazilika déli mellékhajójának oszlopos főoltára Szent István diakónus megkövezését ábrázolja, valószínűleg Paul Troger alkotása

“Urunk, Istenünk, add, hogy kövessük annak példáját, akit ma tisztelünk; tanuljuk meg szeretni ellenségeinket, hiszen ma Szent István vértanú mennyei születése napját ünnepeljük, aki üldözőiért is tudott imádkozni. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”

István egyébként az egyik leggyakoribb magyar férfinév, jelentése: virágkoszorú, koszorúzott, koronázott.

Forrás: magyarkurir.hu