Győr+
2017.01.16. 15:27

Megvonták a támogatás felvidék egyik legjobb színházától

2017-ben a komáromi városi képviselő-testület döntése alapján a Komáromi Jókai Színház elesett a város pénzügyi támogatásától, a Matica esetében azonban megszavazták a dotációt. Tóth Tibor színházigazgatóval beszélgettünk a döntésről, a kulturális intézmény gazdasági helyzetéről és az új évad üzenetéről.

Az idei évben a színház elesett a városi támogatástól, a Matica esetében azonban megszavazták a dotációt. Csupán az egyik intézmény számára volt elegendő a keretösszeg?

 

Mindkét intézmény benyújtott egy 10 000 euróról szóló kérvényt – a Maticának megszavazták ezt a támogatást, a színháznak viszont nem. Tehát nem egy adott keret volt, hanem célirányos kérvények. A színház számára azonban kevésnek bizonyult a támogató szavazatok száma. Valójában egy-két szavazaton múlt az eredmény.

 

Milyen politikai érdekek állhattak a döntés hátterében?

 

Ha megnézzük a nyilvános szavazatokat, talán ki lehet következtetni belőlük néhány érdekességet. A különféle politikai frakciók megpróbáltak egységesen állást foglalni. A dolog érdekessége, hogy a szlovák nemzetiségű képviselők megszavazták számunkra a támogatást, ahogy egységesen a Híd frakciója is. Az MKP tagjai közül viszont egyetlen egy képviselő sem döntött a támogatásunk mellett, hasonlóan a függetlenekhez.

 

Hogyan vélekedik a városi testület döntéséről?

 

A dolog érdekessége számomra, hogy a mérleg nyelve épp egy olyan független, magyar képviselő volt, akit valamikor szoros szálak fűztek az intézményhez. Az említett képviselő, volt színházigazgató, a Matica Slovenská támogatása mellett szavazott, de a színház kérvényét nem támogatta. Úgy gondolom, a városi képviselőknek túl kéne lépniük a politikai, világnézeti, ízlésbeli különvéleményen és a kisszerű helyi csörtéken. Színházunk egy országos jelentőségű intézmény, amely a város hírnevét öregbíti azáltal, hogy minőséget produkál. A Komáromi Jókai Színház azzal a több mint 100 előadással, amelyet évente lejátszik székhelyén nagy mértékben hozzájárul a város kulturális életéhez. Jó lenne, ha ezt ők is tudatosítanák, adott esetben gyakrabban látogatnák színházi előadásainkat…

 

Bíztak benne, hogy kedvezően bírálják el a kérvényt?

 

Az elmúlt években egyáltalán nem, vagy ha igen, olyan nevetséges összegekkel támogatta a város a színházat, hogy kérdéses volt, van-e ennek értelme így?! Megalázónak tartottuk azt, hogy néhány száz eurós támogatásokért kuncsorogjunk. Néhányan a testületben a szívükön viselik a színház sorsát és látják a nyomorúságos gazdasági helyzetet, ők ajánlották fel ezt a lehetőséget is.

 

Az előző évben azonban pozitív döntés született. Milyen volumenű összegről volt szó?

 

Kétszer 10 000 eurót hagytak jóvá az előző években, melyet az ülőalkalmatosságok kárpitozására, valamint a bejárat előtti lépcsők és térkövek felújítására használtunk fel.

 

Mire szerették volna költeni a financiális támogatást az idei évben?

 

Az idei évben ezt a területrekonstrukciót szerettük volna folyatni. A terület évtizedeken keresztül a város tulajdonában volt, aztán néhány éve visszakerült a megyéhez – a színház fenntartójához. (A színház területe, valamint további más városi ingatlanok fejében a megye visszaszolgáltatta a poliklinika épületét). A színház környéke többé kevésbé a városnak köszönhetően amortizálódott le ennyire, mivel a tulajdonjogok miatt a színház nem tudott pénzügyi forrásokat igényelni a megyétől, a város viszont nem foglalkozott vele.

 

Milyen gazdasági helyzetben van jelenleg a Jókai Színház?

 

A nemzeti színházak kivételével jelenleg egy színház sincs rózsás helyzetben. A vidéki intézmények gazdasági helyzete a fenntartótól függ – a fenntartó kalkulálja ki a színház éves dotációját. Nyitra megye lehetőségeihez mérten támogatja a színházat, tehát negatív diszkriminációt nem tapasztaltunk. 2008-ban a gazdasági válság következményeként az összes színház támogatása csökkent, a Jókai dotációjából 15%-ot vontak le. Bár azóta csöpögtetnek vissza bizonyos összegeket és minimális (3-4%- os) béremelések is történtek, gazdaságilag már nem vagyunk képesek utolérni magunkat.

 

A Bumm.sk honlapján készült interjú folytatása olvasható az oldalon.

 

www.bumm.sk /noé