Győr+
2017.01.16. 19:18

Elismerték munkájukat

2016 végén köszönt el a szervezettől a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és titkára, akik mindketten több mint 10 évig töltötték be tisztségüket.

A kamarában az óta új vezetőség tevékenykedik, Mihalicz Antal és Dinnyés Előd pedig más területen kamatoztatják tapasztalatukat és tudásukat.

A két távozott vezetőnek a megyei önkormányzat is köszönetet mondott elhivatott munkájukért, Németh Zoltán megyei elnök pénteken rangos díjat és emlékérmet adott át a korábbi elnöknek és a titkárnak.

Dinnyés Előd a kamara 2005-2016. közötti titkára „Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Gazdasági Tagozata” elismerését vehette át.Indo klásként elhangzott, hogy a díjazott „tevékenységével hozzájárult a kamarai mozgalom megyei presztízsének növeléséhez; munkájával elérte, hogy megyei szinten a gazdasággal összefüggő kérdésekben a kamara kikerülhetetlen legyen. A vállalkozások érdekében gyümölcsöző kapcsolatokat alakított ki a társszervekkel, a közös gondolkodás eredményeként erősödött a megye településeinek, oktatási intézményeinek és vállalkozásainak kapcsolata.”

Mihalicz Antalnak a kamara és a megyei önkormányzat közötti korrekt és eredményes együttműködésért, a tisztelet és a köszönet kifejezéseként Győr-Moson-Sopron Megye Emlékérmét és díszoklevelet nyújtott át Németh Zoltán. A díszoklevélre az alábbi szöveg került: „Mihalicz Antal úrnak, a kamara elnökeként 12 éven át elkötelezetten, kimagasló szakmai tudással, a megye gazdaságfejlesztése és a vállalkozói szféra erősítése érdekében végzett munkássága elismeréseként, a tisztelet és a köszönet kifejezéseként, Győr-Moson-Sopron Megye Emlékérmét adományozzuk.”