Mi az az emancipáció, talán egy állatfaj?
Nem, a válasz egyértelműen nem! Gyakori vívódása a kornak még mindig az emancipáció jelenléte vagy elfelejtése. A nők egyenjogúságának jelentése ma sem egyértelmű, de szerencsére az asszonyállat és a fehércseléd becenevünk már múlófélben. A kérdés, hogy valóban harcolnunk kell nekünk, nőknek ezért?
Ténylegesen mi szeretnénk kocsikereket cserélni, kanapét cipelni vagy az asztalra csapni? Azt gondolom nem feltétlenül szükséges felcserélnünk teljes mértékben az evolúció óta felosztott szerepköröket. Az erősebb nem kifejezése valójában fizikálisan értendő, aki a gyengébb nemet segíti, de olykor használhatjuk a kiszolgálja, kifejezést is. Valljuk meg, ez azért nem olyan borzasztó.
Félreértés ne essék, mindehhez azért egy jó egyed szükséges, aki ha nem is minden esetben, – hiszen a „teremtés koronái” is olykor elfáradnak – de elvégzi saját szerepkörét. Az emancipáció valójában a függetlenséget jelenti. Ami azonban kitartó népszerűségnek örvend és vita tárgya, az a nők emancipációja még a 21.században is. Ma már nem csak lehetőség a hölgyeknek, hanem elvárás is dolgozni, szavazni és minden felelősséget vállalni. Egy nő ugyan úgy felügyel akár egy építkezést mint új szalonjának elkészülését. És ő megy tárgyalni is hat dörzsölt úriemberrel, akik tény: sanda mosollyal, néhány pikáns megjegyzéssel és egy jó adagnyi szkepticizmussal fogadják. Egy kissé skizofrén a helyzet, hiszen sokszor ejtjük el, a ”mennyit kell bírnia egy nőnek” mondatot, de mégis megsértődünk a gyengébb nem kifejezésén. Hölgyeim, hiszen a 18.század óta bizony azon dolgozunk, hogy még többet dolgozhassunk.
Igen, a nő nem tudja mit akar néha, de azt nagyon!
Az ambiciózus embereket, nemtől függetlenül, ösztönösen hajt egy erő, hogy építsen, alkosson, maradandót hagyjon. Ez a lehetőség most adott. De nem kötelező! Ismerve képességeinket és határainkat, úgy vállaljunk a gyermeknevelés és egy háztartás mellett. Ideálisnak akkor mondható mindez, ha esténként van egy asztal, aminek a másik végén két erős váll figyel és szóban vagy csupán egy pohár teával támogatja a napunk teendőit, ötleteit.Az igazság viszont az, hogy e között a két erős váll között egy mimóza lélek lapul, aki valójában nem azért ül az asztal másik felén, hogy támogassa „gyengébbik” felét, hanem, mert neki ugyan ennyire – talán még jobban – szüksége van minderre.
Újabb kliséhez érkezve, a férfi a fej, de a nő a nyak. A módszer pedig igen egyszerű, ha mindenki tökéletesen tisztában van a saját és a másik képességeivel. Bölcsen és szótlanul, csak egyszerűen segíti, kiegészíti a másikat éppen pont akkor, abban, amiben szüksége van rá. Hiszen az emancipációt legbelül kell megélnünk, saját önállóságunkkal mi magunknak kell tisztában lenni, ez jelenti a magabiztosságot.Bizony a sikeres férfiak is nőkből merítik erejüket és teljesednek ki igazán. Ha elbuknak is a másik nemben keresik minden nemű vigaszukat. Először testben, aztán bizony lélekben. Amennyiben ezt nem látjuk be és erős, emancipált mivoltunkban férfi vagy nő ellen kiáltunk, talán akkor válunk, mi nők, bizonyosan „asszonyállattá.”
A függetlenség alapvetően létszükségletünk, de a függés is, valakitől, valamitől-akár egy rendszertől, amit saját magunk állítunk fel. Kár bármit is tagadni, kár küzdeni, lázadni. Hadd szereljen a hímnemű kocsit, vigye a bevásárolt szatyrunkat és hadd kösse meg az év üzletét is büszkén. Azonban, ha orvoshoz kell mennie, hiszen haldoklik az influenzában, vagy éppen nem tudja a gyerekre előbb jön a harisnya majd a nadrág és nem fordítva, akkor csak mosolyogva kisegítjük és nyugtázzuk: nincs itt gyenge és erős nem. Csak emberek vannak, akiknek alapvető tulajdonsága a tökéletlenség és az erősségek (kötelező párja) mellett bizony, a gyengeség.
Szarka Zsófia