Megidézzük Cziráki Lajost

Száz éve született Cziráki Lajos győri festőművész. Az évforduló alkalmából nagyszabású emlékkiállítást rendez a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. Cziráki Lajos özvegyével, Erika nénivel idéztük fel a mester életét.

Hogyan ismerkedett meg Cziráki Lajossal?

1959-ben, Győrben alakult meg a felsőfokú tanítóképző intézet, amikor Cziráki Lajos tanárnál felvételiztem rajzból. Ott láttam meg először. Egy csendéletet kellett rajzolnom, de nekem nem nagyon ment a rajzolás. Amikor letelt a megadott idő, a hátam mögé állt és a ceruzájával itt-ott belerajzolt, majd azt mondta: ez egész jó lesz. Felvettek, majd három évvel később, miután megkaptam a diplomámat, meg is esküdtünk. Kezdetben nem is tudtam, hogy ő milyen nagy művész, az emberbe szerettem bele, nem a képeibe.

Milyen ember volt Cziráki?

Nem e világra való volt. Nagyon udvarias, humánus, etikus, megértő volt, de zárkózott is, mindig tartott bizonyos távolságot, és rendkívül nagy önfegyelemmel rendelkezett. Hívő emberként reggel ötkor kelt, hatra a templomba ment, majd a munkahelyére. Az önfegyelme mindenre kihatott, ez nagy erénye volt.

Cziráki Lajos barátjával Czigány Györggyel Budapesten, a Vörösmarty téren

Mi volt a jellemző a művészetére, mit szeretett igazán festeni?

Minden műfajban festett, kezdetben tájképeket, majd kompozíciós képeket, portrékat. Megejtette Győr szépsége, a Káptalandomb, a Rába-part, de ha képeit nézzük, láthatjuk, hogy ezek a tájképek a szürrealitás irányába mentek el. Sok rajzán, festményén a balatoni táj tűnik fel, a nyarakat ugyanis a balatonfüredi apartmanunkban töltöttük. Ő azonban soha nem a helyszínen, a nyilvánosság előtt festett, ott csak vázlatok készített, mindig műteremben dolgozott. Nem akart a címekkel manipulálni, azt vallotta, a cím nem menti meg a képet, csak megkülönbözteti. Hiszen minden képzőművészeti alkotást ketten alkotnak, a művész és az, aki nézi.

Önnek melyik a kedvenc képe a férjétől?

Mindegyiket szeretem, de egy engem ábrázoló rajzhoz érzelmileg nagyon kötődök, amit 1962-ben, nagybetegen készített. Válságos időszakot éltünk meg, féltünk, hogy elveszítjük egymást.

Több száz képet készített élete folyamán, hol vannak most ezek az alkotások?

Egy történetet hadd meséljek el, régen az volt a szokás Győrben, hogy a művészeti pályázatok kapcsán, a díjakat az üzemek és gyárak ajánlották fel, cserébe a díjazott alkotásokat tulajdonba kapták. Egyszer meghívták a férjemet a vagongyárba előadást tartani, a folyósón a szekrény mögül kikandikált egy kép. Kivette, és meglátta a nagydíjas festményét. Ekkor tett javaslatot arra, hogy a pályadíjas műveket helyezzék letétbe a múzeumba, ott állítsák ki őket. Így is lett, a Xantus-múzeumba 35 év alatt nagy mennyiségű festmény került, többek között az ő 25 képe is. Műveinek többsége azonban magángyűjteményekben lelhető fel, Paár Attila, Pákh Imre és Kolozsváry Ernő gyűjteményében, valamint Pannonhalmán is őrzik munkáit.

Mit láthatunk a születésének 100. évfordulójára készült győri tárlaton?

Ezen gyűjteményekből válogatva áll össze a kiállítás, festményekből, rajzokból. Az anyagot Horváth Tamás és Grászli Bernadett rendezésében láthatjuk.

Úgy tudom, egy újabb könyv is születik a festőművészről?

Emlékkönyv címmel készült egy kiadvány, melyben a férjemet, mint sokoldalú embert mutatjuk be, Paár Attila mecénás támogatásával. Cziráki Lajos a festészet mellett rajongott az irodalomért, az íróasztalon ott sorakoztak Dante, Goethe, Thomas Mann művei. Negyven éven át naplót vezetett, amelybe nem csak a nap történéseit, de gondolatit is leírta. Többek között ezt, amely mindkettőnk életfilozófiája lett: „Ki nagyot akar, szokjék fegyelemre, korlátok között válik el a mester, s a szabadság a törvény adománya”. Szerette a zenét is, festés közben komolyzenét hallgatott, kedvence volt Bach, Beethoven, és Haydn. Érdekelte a színház, a film világa, fiatalon statisztált is, balett iránti rajongását pedig Béjar alapozta meg.

Az emlékkönyvet még ebben a hónapban bemutatják, a kiállítás vasárnaptól, március 15-ig látogatható az Esterházy-palotában.

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: O. Jakócs Péter