Kockás sapi, szoknya, harisnya, bakancs, frissen mosott haj és egy emberméretű hátizsák. Így érkezett Sóvári-Fehér Anna az interjúra. Előző este előadása volt a Győri Nemzeti Színházban, most pedig Kaposvárra indul az egyetemre, ahol a színészmesterséget tanulja. Jó tanuló lehet, hisz élete első szerepe máris egy főszerep lett...

Nagyjából két hete vagyunk túl az első valódi kőszínházi bemutatóján. Volt drukk?

Jóféle izgalom volt. Vártam, hogy a családom is láthassa, mi az, ami engem annyira feltölt az elmúlt időszakban, amit olyan nagy szeretettel csinálok. Izgultam egy kicsit, amíg fel nem mentem a színre, onnantól meg vitt a hév.

Az első sorban ültem és láttam egy pici kézremegést a szélesebb mozdulatoknál…

Persze, az elején még a lábam is remegett. Hatalmas dolog ez nekem. Ráadásul az első megjelenésemnél magas sarkúban állok, ami külön egy nehezítő tényező. Habár én soha nem voltam egy olyan kifejezetten „magassarkús” lány, megtanultam annak lenni. Van benne valami furcsa erő. Aztán ez a remegés átalakult, elillant.

Nem akármilyen debütálás ez a színházban, hiszen egy osztott főszerepet játszhat Kubik Annával, amit a Jászai-díjas színésznőnek írtak. Azonban önnek is telitalálatnak tűnik a szerep…

Mert az. Teljesen fel tudok benne szabadulni, nem kell lekorlátoznom az energiáimat és elképzelhetetlen, hogy sok legyek. Ez az egyik legideálisabb eset számomra. Boldog vagyok, amikor azt érzem, vagy úgy hallom, hogy sikerül visszaadnom a korai évek „fedáksáriságát”. Nagyon megtisztelő, hogy Kubik Annával, Csankó Zoltánnal, Mézes Violettával egyáltalán egy színpadon állhatok. Hálás vagyok értük, mint ahogy minden egyes találkozásért az ott töltött időszakban.

Hogy találta meg ez a szerep?

Nyáron felhívott Bakos-Kiss tanár úr és megkeresett Olt Tamás, hogy rám gondoltak, mit szólnék hozzá, ha én lennék a Kubik Anna mellett a fiatal Fedák Sári a jövő évadban a Győri Nemzeti Színházban. Teljesen lefagytam. Azt szólnám hozzá, hogy „hű”. Persze, hogy egyből rávágtam az igent, de egészen az olvasópróbáig nem mertem elhinni, hogy ez valóban megtörténik. Biztos voltam benne, hogy lesz egy kezdeti izgalom, de általában csak addig izgulok, amíg teljesen bele nem vetem magam valamibe.

A győri közönséget egészen biztosan meghódította, hogyan áll a szakma a teljesítményéhez?

Izgalmas visszajelzéseket kaptam azoktól, akikkel beszélgettem az előadásról. Pozitívat és ösztönzőt egyaránt. Elmondták, hogy miben kell fejlődnöm, segítenek megtalálni az ehhez vezető utakat, hogy hogyan lehetne még olyanabb. Csodaszép dolgokat kaptam a próbafolyamattól és kapok az előadásoktól. Zöld lámpákat. Kertes Ancsának nagyon hálás vagyok az őszinteségéért, a szeretetéért, és hogy Schwimmer Jánossal együtt visszaadták nekem az éneklés szabadságát. Kubik Anna „őrangyali szeretete”, ahogy nagyon finoman próbál terelgetni, rengeteget adott és ad. Fontosnak tartom a kritikát, hiszen szeretnék folyamatosan tanulni, vágyok a fejlődésre, ehhez pedig szükségem van arra, hogy teljesen őszinte visszajelzést kapjak, akkor is, ha adott esetben rosszulesik. Majd egyszer már nem fog. Addig meg használom.

A bemutató óta fejlődött a szerep?

Úgy érzem. Folyamatos mozgásban van. A lényege egy és változatlan, viszont minden előadáson felfigyelek valami újdonságra – egy félmondatra, egy mozdulatra, egy szünetre, valami olyan apróságra, ami addig elkerülte a figyelmemet. Ezeket igyekszem folyamatosan formálni. De csak játékból.

Ha jól emlékszem, decemberben kezdődött a darab próbafolyamata, milyen tapasztalatokat szerzett?

A mások sikere nem az én kudarcom. Teljesen más impulzusok értek, mint az egyetemi oktatásban. Azonnal éreztem, hogy itt már nem babra megy a játék, ennek ellenére nagyon hamar feloldódtam. Amikor ide kerültem, úgy döntöttem, hogy egy tiszta lap vagyok. Az eddigi, rendkívül hosszú életem során nem éreztem még magam ennyire „önazonosnak”, mint most.

Itt most Győrben elindult önnel valami. Milyen tervei vannak a jövőben? Szerepel benne egyáltalán a győri színház?

Ha gondolnak rám, én nagyon szívesen játszanék itt a jövőben. Áprilistól a Karinthy Színházban kezdek próbálni, Budapesten. Berettyán Nándor Szarvaskirályt rendez, ez egy izgalmas kihívás abból a szempontból, hogy két szerepet játszok majd párhuzamosan az előadásban. A legjobb barátnőm lesz a főszereplő. Nagyon várom. A Gozzi darab bemutatója augusztusban lesz Gyulán és szeptembertől fogjuk játszani a Karinthy Színházban.

Első valódi színpadra lépés után talán hülyeség ilyet kérdezni, de mi az a szerep, amit mindenképp eljátszana?

Amikor Pregitzer Fruzsina (a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház színművésze – a szerk.) az első felvételimre készített, a Mari monológ volt a kedvencem a Liliomból, a katona Húgós. Mindig azt gondoltam, hogy én lennék a Marika, sose jutott eszembe, hogy lehetnék Julika is. Most azt érzem, hogy egyszer majd mégiscsak lehetek.

Zenés színház vagy prózai?

Is. A zenélés vágya hozott össze a színházzal. Attól függetlenül, hogy szeretek, nem gondolom, hogy tudnék énekelni, de abban biztos vagyok, hogy egyszer majd fogok tudni. Prózai darabokat is szívesen játszanék, teljesen más élmény, más szempontból elmerülős. Azt tanultam, okkal érkeznek a szerepek. Hiszek abban, hogy megtalálnak majd azok a szerepek, amiknek meg kell találniuk. És engem kell megtalálniuk.