Győr+
2017.02.21. 09:07

Vasúti sorompókat tört le, majd elhajtott

A Győri Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást.

 

Ismeretlen jármű közlekedett Győrben 2017. február 5-én 10 óra 40 perc körül. A sofőr a 83-as főút felől haladt Győrújbarát irányába, amikor a vasúti kereszteződéshez érve járműve sebességét nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg és későn észlelte a lefele mozgó félsorompókat. A kereszteződésen áthaladva mind a két oldalon található félsorompónak nekiütközött, amik ettől letörtek.

A baleset során személyi sérülés nem történt. Az ütközést követően az ismeretlen adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

police.hu