Győr+
2017.03.02. 11:34

Negyven nap alatt

Testi-lelki megújulás negyven nap alatt, ez a nagyböjt lényege. Ha bizonytalanok vagyunk, mit és hogyan is tegyünk húsvétig, Kovács Andrea dietetikus és Nagy-Mohos Éva lelki tanácsadó segít az eligazodásban.

Kovács Andrea dietetikus azzal kezdi, hogy ebben a négy hétben felejtsük el mindenfajta divatos diétát. Hagyatkozzunk a testünk kívánalmaira, de néhány dolgot azért tartsunk szem előtt. Bármit ehetünk, de mindenből keveset és lehetőleg naponta ötször étkezzünk. Attól függ, milyen egészségi állapotban vagyunk, a hét egy napján tarthatunk léböjtöt is, gyógyteák, ásványvíz, frissen facsart zöldség- és gyümölcslevek fogyasztásával.

 

Egyébként is kerüljük az édességeket, a félkész termékeket, a szénsavas, cukros üdítőket, az alkoholt, lehetőleg ne gyorsétkezdében együnk. A lényeg a böjtben az, hogy megtisztítsuk szervezetünket a káros anyagoktól. A napi 2-3 liter folyadék fogyasztása most is kötelező! Ha tehetjük, hetente legalább egyszer menjünk el szaunázni is, ami szintén remekül tisztítja a szervezetünket. Törekedjünk arra, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A keresztényeknél, a korábbiaknál megengedőbb lett az egyház, ma már csak péntekenként tiltják a húsevést és naponta egyszer jól is lakhatnak.

 

Nagy-Mohos Éva tanácsadó sok mozgást, sétát, úszást javasol, azt hogy törődjünk többet önmagunkkal a böjt ideje alatt. Ne csak a testünket tegyük rendbe, de a lelkünkre is jobban figyeljünk oda.

 

 

Iktassunk be egyedüli hosszabb sétákat, amikor az ébredező természetre és ezáltal önmagunkra is jobban odafigyelhetünk. A mindennapi „zajban” gyakran nem halljuk meg a belső hangunkat, most itt az ideje, hogy elmélyedjünk önmagunk gondolataiban.

Az egyház is kitárja kapuit, akik kicsit magukban lennének, bátran üljenek be a csendes templomok magányába.

Ide kattintva 70 ötletet olvashatnak arról, miről mondhatunk le a nagyböjtben.

 

Földvári Gabriella

Fotó: illusztráció