Gáti Oszkár szerint mindent a szőnyeg alá söprünk

A gyávaság könnyebben, egyszerűbben elérhető állapot, mint szembenézni a problémáinkkal azért, hogy megoldjuk őket – mondja Gáti Oszkár színművész, a Menház Színpad vezetője Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva című előadása kapcsán. A darab egy fiatal drogos fiú kínlódásairól, rendhagyó sorsfordulatairól szól. Az előadást májusban láthatják Győrött a nézők, a hatvanperces, hatásos bemutató után a színészekkel és egy addiktológussal beszélgethetnek az érdeklődők.

Már látta a darabot, miért tartja fontosnak, hogy a győri fiatalok, pedagógusok és szülők is megismerkedjenek vele?

Olyan élethelyzetet mutat be, amely Magyarországon is mindennapos. Egy drogos fiú és az ő papája lehetetlen konfliktusait ábrázolja, amit közösen nem tudnak megoldani. Azt tapasztalom, az emberek távol tartják maguktól ezt a problémát, úgy gondolják, az ő gyerekükkel nem fordulhat elő, hogy drogos lesz. Pedig dehogynem, sőt, jó esélyük van rá.

Ön szerint min múlik, hogy ki kerül a szerek csapdájába?

Aki kábítószerhez nyúl, annak a családjában problémák vannak, mégpedig súlyosak. A gyerekeknek nincs erős tartásuk, mert nem úgy nevelték őket. Alig találunk egyben maradó családokat, nincsenek beszélgetések, mindenki rohan az őrületei után, senkinek nincs ideje a gyerekével érdemben foglalkozni. Ülj a tv elé, nem érek rád! Megkockáztatom: kedve sincs.

Öt gyerek édesapjaként ön is potenciálisan érintettje a kábítószerek okozta veszélyhelyzeteknek?

Abszolút. Az én családomban is volt ilyen. Az első házasságom felbomlott, a gyerekeim nem az én nevelésem alá kerültek, szabadjára lettek engedve. Most már felnőttek, szerencsére a gondok is megoldódtak.

Szembenézünk egyáltalán a veszélyhelyzetekkel, önmagunk gyarlóságaival, hibáival vagy inkább félrefordítjuk a fejünket?

Mindennel félnek az emberek szembenézni, ami nem sima, hanem egy kicsit göröngyös. A gyávaság könnyebben, egyszerűbben elérhető állapot. A nagy magyar valóság az, hogy mindent a szőnyeg alá söprünk, ami már nem is bucka, hanem hegy. Elmenekülünk a problémák elől ahelyett, hogy szembenéznénk velük és megoldanánk őket. Azért szeretném Scherer Péterék darabját havonta műsoron tartani, hogy a fiatalokat, a szülőket, a tanárokat is megérintse ez az erőteljes érzelmi kitárulkozás, a beszélgetés során pedig tanuljanak valamit abból, hogyan kell ezt a konfliktust megközelíteni, kezelni, vagy ami még fontosabb, megelőzni.

Milyen az előzetes érdeklődés?

Van néhány szponzor, ők abban segítenek, hogy a fiataloknak ne kelljen a belépőjegy teljes árát kifizetniük. Persze, ha belegondolunk, ez az összeg nagyjából annyi, mint amennyibe egy szem drogtabletta, vagy egy spangli kerül, nem is beszélve a súlyosabb szerekről. Meg kell mondjam, túl lelkes érdeklődést nem tapasztalok, a szülők, pedagógusok azt mondják, ők már nem akarnak tanulni, pedig azt gondolom, mindannyiunkra rá fér. Az egyetemistákat pedig szinte lehetetlen megmozdítani, kirobbantani a komfortzónájukból. Az egész életüket „a rendkívül” okos telefonon élik, lassan talán már szeretkezni is azon fognak. Ez az ő kábszerük. Is. Azt hallom, az egyetem által finanszírozott ingyenes előadáson sincs telt ház. A gyáva című előadással nem a Menháznak akarok népszerűséget szerezni, de érzem, tudom, hogy ez a darab fontos dolgokat mond élményszerűen, katartikusan. Jó lehetőség, egy narkós fiú belső küzdelmeit látva okulni, szembekerülni esetleges saját démonainkkal. Érdemes volna élnünk vele.

H. F.

Fotó: Marcali Gábor