A lepkés nadrágtól a bajnoki címig

Akár rádiós is lehetett volna, hiszen legalább annyira sokat beszélt gyerekkorában, mint amennyire nagy mozgásigénye volt. Az atlétikában találta meg, ami boldoggá teszi, és meghatározza mindennapjait. Mehetett volna külföldre, és egy ideig a jobb eredmények reményében budapesti klubnál is edzett, de visszatért a városba. Tavaly és idén is magyar bajnoki címet szerzett. A GYAC 22 éves középtávfutója, Kószás Kriszta Győrből győriként akar világbajnoki résztvevő és olimpikon lenni. Nagy tervek, hosszú út. Vigyázz! Kész! Rajt!

Kószás Kriszta viszonylag későn kezdte komolyan venni az atlétikát, Ménfőcsanakon az általános iskolában létezett ugyan egy foglalkozás, ami a sportág alapjait oktatta, de ezen leginkább csak játszottak, rohangáltak és kidobóztak a gyerekek.

Első diákolimpiáján mezei futáson indult, de az első százba sem került be. „A következő évben már heti egyszer tréningeztünk, így újra nekivágtam a diákolimpiai versenynek és a 11. helyen értem célba.

Ez nagy szó volt az akkori iskolámban, hiszen korábban senki nem ért el még ennyire jó eredményt. A tanárnőmtől kapott kis cetli a nekem írt üzenetével még most is megvan. Büszke voltam arra, amit elértem. Talán ott kezdődött minden.”

Nem sokkal később Kriszta – már a győrújbaráti iskolában – járt atlétikaedzésekre, és hétvégenként versenyekre. „Az edzőm egy személyben az informatikatanárom is volt, és nagyjából minden második óráján az ajtó előtt ültem, mert kiküldött. Másfél oldalas beírásokkal mentem haza, ezek általában arról szóltak, hogy folyton dumálok.”

Az akkor még általános iskolás lány eredményeit a Győri Dózsa edzői, Farkas Roland és Babos Rita is figyelemmel kísérték, ők hívták is a klubhoz, de szülei nem engedték, mert úgy tartották, a pálya rossz környéken van, veszélyes egyedül minden nap arrafelé járni. „A középiskolát Győrben, a Krúdy Gyula-középiskolában kezdtem, és ekkor már szabad volt az út a Dózsa felé.

A belépésem elég emlékezetesre sikerült. Megjelentem a pályán egy rózsaszín lepkés rövidnadrágban anyukám társaságában, a többiek csak néztek rám, hogy ez meg ki. Pont az alapozás közepébe csöppentem, nyolc kört futottunk, és mindenkit magam mögött hagytam. Gondoltam, ebből még valami egészen jó dolog is kisülhet.” Az atlétika mellett ekkor még a kézilabda is képben volt, de választani kellett, mert a rengeteg edzéstől sokszor nagyon fáradt volt. „Az első serdülő Országos Bajnokságon szinte mindenki körbefutott.

Emlékszem, a többiek biztattak a pálya mellett, de én az együttérzést láttam az arcukon, és csak arra tudtam gondolni, hogy legyen már vége. Aztán fél évre rá megnyertem az ifi OB-t 1500 méteren. Az ellenfelek nem ismertek, beálltam mögéjük, és egyszerűen lehajráztam őket.” A sikerek ekkor kezdtek el futószalagon jönni, Kriszta pedig a Krúdyból az utolsó középiskolai évre átment a Bercsényi-középiskolába.

„Kijutottam a junior Európa-bajnokságra, és a nyolcadik helyen végeztem, óriási élmény volt. Ekkor gondoltam úgy, hogy folytatom Győrben az iskolát, de a jobb eredmények érdekében Budapesten, az UTE-nél edzek. Rendben is volt minden, egyéni csúcsot futottam, de nem éreztem jól magam a fővárosban. Visszajöttem és a tanulás mellett elkezdtem a GYAC-nál dolgozni.”

A sérülés nem törvényszerű egy sportoló életében, de sajnos kérés nélkül is jön, így volt ez Kószás Kriszta esetében is, éppen egy olyan időszakban, amikor az egyik legfontosabb korosztály megmérettetései vártak volna rá. „Az U23-asként itthon mindent megnyertem, de világversenyeimet elvitte egy fáradásos törés, ami miatt csaknem fél évet dobhattam a kukába.

Egy Európa-bajnokságon ott lehettem volna, de esélytelen volt hiányos felkészüléssel. Még így is szintidő közelében voltam, de nem jött össze. A riói olimpia nekem még sérülés nélkül is nagy falat lett volna, de Tokió és a 2020-as játékok a célok közt szerepel.” A GYAC atlétája mindezek után tavaly már a felnőttek között nyert magyar bajnokságot, fedett pályán két számban is első lett, szabadtéren pedig az 1500 méteren győzött, a 3000 akadály első helyéről pedig fájdalmas körülmények között kellett lemondania.

„Szétszakadt a szöges cipőm és beszereztünk egy újat a verseny előtt, ez síkfutásnál kiváló volt, a bajok ott kezdődtek, amikor az akadályhoz zokni nélkül vettem fel, és vízbe futottam vele. Éreztem, hogy az összes lábujjamon felrántotta a bőrt, ez iszonyatos fájdalommal járt, a hófehér cipő vörös lett, a győzelem pedig elúszott, 5000 méteren már el sem indultam.”

Kriszta idén duplázott. A magyar felnőtt mezőnyben nem volt nála jobb sem 1500-on, sem 3000 méteren, a közelgő Európa-bajnokságon legjobb magyarként mégsem lesz ott, azt mondja, a részvétel, a szintidő teljesítése fejben ment el.

Ami az edzéseken sikerült, azt a versenyeken nem tudta visszaadni. Mindent megtesz azért, hogy felnőtt világbajnoki szintet teljesítsen, ehhez sokat kellene javítania legjobbján. Örül annak, hogy az elmúlt két év nehézségei után, az új létesítményeknek köszönhetően, a legmodernebb körülmények között készülhetnek a győri atléták. A GYAC így is a harmadik legeredményesebb magyar klub lett tavaly.

Furán hangzik, amikor Kriszta azt mondja, keresték amerikai egyetemek, hogy ösztöndíjasként tanuljon, sportoljon náluk, ám nem élt a lehetőséggel. „Komolyan gondolom a céljaimat, a világbajnokságot, az olimpiát. Ehhez pedig járhatóbb útnak látom azt, ha Győrben készülök, mint sok társammal együtt, közös, tömegesített edzéseken valamelyik amerikai egyetem csapatában.

Turistának jó vagyok, de élni itt szeretek.” A fiatal sportoló jövőjét edzőként tudja elképzelni, de hozzáteszi, nem a felnőtt, hanem valamelyik kölyök, vagy utánpótlás korosztályban. A gyakorlatot is igyekszik minél előbb megszerezni, jelenleg gyerekeket oktat, és egy másik sportágban is besegít.

„A Győr Sharks amerikai futball csapatának tartok foglalkozásokat. Szeretem ezt a feladatot is, remélem, a fiúk a bajnokságban sikeresen szerepelnek.”

Nagy Roland
Fotó: Marcali Gábor