Győr+
2017.03.09. 07:00

Győri férfit vettek őrizetbe rablás miatt – videóval

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy győri férfit, aki megkötözött és kirabolt egy 65 éves helyi nőt.

 

A rendőrségre 2016. december 21-én 20 óra 30 perckor érkezett bejelentés, hogy ismeretlen elkövető megkötözött és kirabolt egy 65 éves győri nőt.

A nő a rendőröknek elmondta, hogy lakása emeletén dolgozott, amikor a szobában hirtelen megjelent egy maszkot viselő férfi. Az ismeretlen – kezében egy fegyverrel vagy annak utánzatával – arra kényszerítette a sértettet, hogy feküdjön le az ágyra, majd megkötözte a kezeit. Ezután ráparancsolt a nőre, hogy a házban található páncélszekrényt nyissa ki. Miután ezt nem tette meg, a tettes a széfet elvitte a lakásból, amelyet a rendőrök a ház kertjében később megtaláltak.

 

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói adatgyűjtés és tanúkutatást követően beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Gusztáv 52 éves győri lakost. A férfit – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával – 2017. március 8-án a reggeli órákban elfogták, és a megyei rendőr-főkapitányságra előállították.

A cikkhez kapcsolódó videó:

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon M. Gusztávot rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták.

police.hu