Győr+
2017.03.14. 15:14

Utazás az Aranykorba: izgalmas előadás sorozat Győrben

Golenya Ágnes Éva máricus 18-án Győrbe látogat, hogy bemutassa három részből álló előadásorozatát, az Utazást az aranykorba. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Az eddig 9 kötetet írónő honlapja telis-tele van hasznos és érdekes információkkal azoknak, akik nyitottak a téma felé. Március 18-án délután 3 órától a Leier City Centerben mindenki találkozhat Golenya Ágnes Évával, aki előzetsen bejelentkezett a [email protected] ímail címen.

S hogy mi vár a résztvevőkre? Arról már maga az író beszélt:

–  A vetítéses előadás sorozat 1. része nagyrészt a perui éveim alatt végzett kutatásom anyagából történt válogatás alapján mutatja be ismeretlen ősi civilizációk még ma is kézzel fogható hagyatékait. Erre épül a fellelhető ősi iratok, illetve egyéb szellemi forrásból érkező információk alapján őseink istenképének, tudásának feltárása. Mindezekből rekonstruálható az a „korszak”, melyet manapság Aranykor néven emlegetünk.

Kiderül, voltak olyan előző civilizációk, melyek technikailag is fejlettebbek voltak (őskori high-tech), és többek közt a hangrezonancián alapuló építkezési módot is használták. Kozmikus tudásuk is jóval a mai emberiségén túli volt, melynek nyomait ma is fellelhetjük.

A témában megjelent könyveim: Perun innen és túl, Táltosok barlangja.

Az előadás nagy vizuális anyagot ölel fel és megannyi elgondolkodtató kérdést generál, amelyekre természetesen vannak válaszok!

– Az előadás sorozat második részében „felemeljük” a földi, kézzelfogható és e minőségében is megdöbbentő leleteket és megidézzük azt az Embert, azt a társadalmat, amely egészen másként élt, más volt az istenképe, más volt a Földhöz, a Kozmoszhoz való viszonya. Az „aranykori” ember nemcsak szemléletében, életmódjában, de természetesen képességeiben is eltér tőlünk. Végig gondoljuk az evolúciós elméletet és összevetjük az ennek ellentmondó tényekkel, melynek eredményeként kiderül, itt nemhogy “fejlődésről” nem beszélhetünk, de komoly képességvesztéssel kell szembenéznünk. Természetesen, mindezekre nem azért ébredünk rá, hogy végképp elkeseredjünk, sőt! A mai ember számára – ahogy évezredek óta ezt magas tudatosságú Mesterek mindig is tanították, és amit csak kevesen hallottak és értettek meg – van visszaút! A telepátia, az intuíció magasabb szintjei, a keleti kultúrákból jól ismert ún. harmadik szemmel történő látás nem mesék: igenis visszafejleszthető, hajdanvolt képességeink! Ehhez persze felébredés, majd tudatos életmód és gyakorlás szükséges.

– Az előadás sorozat harmadik része, ahogy haladunk a konkrétumok irányába, elsősorban a mindennapi életünkben szükséges ún. életmódbeli változtatásokról szól. Mire jó a meditáció? Milyen egyéb gyakorlatok, életmódbeli változások segítik, hogy visszaszerezzük aranykori képességeinket? Vajon egy aranykori tudatosságú emberiség hogyan és milyenné alakíthatná a Föld nevű bolygót, melyet tönkretettünk?

E záró résszel minél több embert kívánok ráébreszteni, hogy a jelenlegi emberi szemlélet, életmód kiszipolyozza a bolygónkat, rabszolgává teszi az embert, elsilányítja az életünket. Továbbá motiválni a változásra, hogy egyre többen legyünk, akik sokkal harmonikusabban és boldogabban tölthetik azt az időt is, melyet emberként, hús-vér testben töltünk a 3 D-ben. Az aranykori ember és életmód nem herdálja túlzott igényei kielégítésére az erőforrásokat, felelős a saját életért, a másik emberért és a környezetéért, a bolygóért.

További információt IDE kattintva kaphatnak!