Győr+
2017.03.22. 11:04

Megyei kortárs alkotók műveiből nyílt kiállítás Pforzheimben

A baden-württenbergi Pforzheimben hétfő este nyílt meg Galgóczi György, Kelemen Benő Benjámin, Kovács Gombos Gábor és Tolnay Imre időszaki kiállítása.

A négy megyénkbeli alkotó, Győr-Moson-Sopron megye és Einzkreis járás, valamint Pforzheim város sok éves partneri együttműködésének keretében mutatkozhatnak be.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a Europe Direct Győr-Moson-Sopron Megyei Irodája a megyei önkormányzat támogatásával 2015-ben elkészített egy olyan színvonalas, hiánypótló kiadványt „Kortárs festészet – Európai örökség Győr-Moson-Sopron megyében” címmel, melyben megyebeli kortárs alkotók munkásságáról lehetett többet megtudni.

Az elkészült kiadvány nagy sikert aratott: nemcsak itthon, hanem a külföldi partnereinknek ajándékozott példányok által is. Így Einzkeris járás elöljárója, Karl Röckinger úr is nagy örömmel fogadta és forgatta ezt a könyvet. Közben pedig megérlelődött benne az a gondolat, hogy bemutatkozási lehetőséget adnak járási hivatalukban a könyvben szereplő alkotók közül néhánynak. Így kerültek tehát a kiválasztott művészek – Galgóczi György, Kelemen Benő Benjámin, Kovács Gombos Gábor és Tolnay Imre – alkotásai német együttműködő partnerünkhöz. A kiállításmegnyitón köszöntőt mondott Németh Zoltán, a kinn tartózkodó megyei delegáció vezetője, megyei közgyűlési elnök, aki közösségi oldalán az alábbi gondolatokat osztotta meg az eseményről:

„Hatalmas sikerben és megbecsülésben volt részünk. Hétfőn este Baden-Württenberg tartományban, azon belül is az enzkreisi járási hivatal épületében négy megyei művész alkotásaiból nyílt kiállítás. A járási hivatal a hagyományos funkcióján kívül tulajdonképpen a térség legnagyobb múzeuma. Elsősorban a modern művészetek kedvelői számára paradicsom ez az épület. Galgóczy György, Kelemen Benő Benjámin, Kovács-Gombos Gábor és Tolnay Imre alkotásai lenyűgözték a műértő közönséget. A kiállításra a 2015-ben a kortárs megyei festőművészek alkotásait bemutató könyvünkben szereplő alkotók közül az enzkreisi elöljáró – aki civilben műértőként is megállná a helyét – választott négy személyt. Köszönöm a művészeknek, hogy Magyarország és megyénk jóhírét öregbítették! Külön köszönöm Grászli Bernadettnek, a győri Rómer múzeum igazgatójának a kiállítás megrendezéséhez nyújtott nélkülözhetetlen segítségét!”