Győr+
2017.03.31. 10:22

Kék riksa közlekedik a hétvégén Győrben

Kékbe öltöznek a hétvégén a zöld és sárga riksák is. Szőllősi József, a szállítóeszközök üzemeltetője is szeretné felhívni a figyelmet az autistákra, arra, hogy ők nem kevesebbek, csak mások, mint egészséges társaik.

Tavaly óta találkozhatunk a környezetbarát szállítási eszközzel a győri Belvárosban, elsősorban hétvégéken, a városi programokhoz, eseményekhez kapcsolódva tűnnek fel.

 

 

Jelenleg öt riksával dolgoznak, mely mindegyik magyar készítésű, kettő mechanikus, három pedig elektromos rásegítéssel működik. Két felnőtt, vagy három gyermek fér el bennük biztonságosan. A sofőrök Józsefen és feleségén kívül egyetemisták. A riksák üzemeltetéséhez a közlekedésfelügyelet jóváhagyása kellett, egyébként a KRESZ szerint kerékpárnak minősülnek, így a rájuk vonatkozó előírásokat kell betartaniuk.

 

 

Esküvők, lánybúcsúk, randik, gyerekzsúrok lassan elengedhetetlen kelléke lesz a feldíszített, kivilágított, zenélő pedálhintó, éjszakánként pedig a bulizó fiatalok is szívesen igénybe veszik, egy itallal a kezükben hajtatnak vele haza.

 

 

A tuk-tuk sikeres a külföldiek körében is, kényelmesen, fagyizva, nyugodt tempóban nézhetik meg a város műemlékeit, nevezetességeit, illetve juthatnak el oda, ahová szeretnének

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor