A Sugovicától a győri Kis-Dunáig

„Az ember intellektuális teljesítménye a délutáni órákban a legnagyobb. Márpedig a belgyógyászat intellektuális szakma” – indokolja a díszpolgári címmel kitüntetett dr. Rácz István professzor, miért délután tartja a viziteket, s miért marad a kora esti órákig a kórházban.

Tanáros, mosolygós, régi vágású úriember. Érdekli a világ, s az ember, akivel beszél, érdekli a beteg, aki bajával fölkeresi. Nemcsak a gyomra, a vastagbele érdekli, hanem az egész ember, aki nála nem tárgya, hanem alanya a gyógyításnak.

Tájékozott. Pontosan tudja a térben elhelyezni önmagát. Nincsenek előre gyártott mondatai, egyik kimondott gondolatával újakat hív elő. Nem kijelent, hanem megállapít. Éppen annyira személyes, amennyire azt a tudománya megengedi. A medicina ugyanis objektív tényekkel dolgozik.

Vizuális ember, s vizuális foglalkozása van. Azért szereti jobban papíron olvasni a tudományos szakfolyóiratokat, mert a kiterített újságnak mind a két oldalát egyszerre látja, s ő maga fókuszálhat arra a cikkre, képre, amelyikre akar. Az internetes szöveg ezt a szabadságot többnyire elveszi tőle.

Kórházi szobájában és lakásában is olyan képekkel veszi körül magát, amelyek többet jelentenek számára esztétikai élménynél. Irodájában orvos nagybátyjának és belgyógyász apósának a portréja látható. Velük szemben, a kanapé fölött a győri Tóvári Tóth István festménye teremt hangulatot. Rácz professzor arról a vidékről gyűjt képet, amelyhez kötődik. Otthonában van festménye a bajai Sugovicáról, hiszen annak a partjáról, Bajáról származik. Van képe Pécsről, ahol tanult, s ahol habilitált. Két Orbán Dezső-festményt pedig főleg azért vásárolt meg, mert 102 évet megélt alkotója Győrben született.

A professzort a március 15-i díszközgyűlésen tüntették ki a város díszpolgára címmel

Tudományos érdeklődésének központjában a vastagbéldaganatok megelőzése, szűrése, diagnosztikája és terápiája áll. Ez az egyetlen olyan rákfajta, amelynek előfutára van a polipok formájában, magyarázza a professzor. A polipoknak csak a kisebbik részéből lesz rosszindulatú betegség, ám mindet le kell szedni, mert a vizsgálat során nem tudható pontosan, melyik fajulhat el. Kérdezem tőle, a korszerű műszerek segítségével és hatalmas tapasztalata alapján tükrözés közben a polipok hány százalékáról tudja megmondani, hogy azoknak pozitív lesz a szövettani lelete? „Kilencvenöt százalékos biztonsággal meg tudnám, mondani, de ez mindaddig szubjektív véleményalkotás, amíg objektív módszerekkel nem támasztjuk alá. Márpedig erre jelenleg vizsgálat közben nincs lehetőség” – válaszolja.

A Széchenyi István Egyetemen Horváth András fizikussal és Horváth Zoltán tanszékvezető matematikussal együtt most éppen azt kutatják, hogy külső képe alapján, objektív módon miként lehetne elkülöníteni a rák előfutárait az ártalmatlan polipoktól. Eddigi biztató eredményeikről tavaly Washingtonban számoltak be.

A győriek sokat köszönhetnek a professzornak. Országosan még csak a közeljövőben indul az a szűrőprogram, amit az ő osztályán már négy éve bevezettek. Huszonöt önkéntesen vállalkozó háziorvos székletminták alapján szűri az ellátási körzetébe tartozókat, s ha pozitív a teszt, a betegek Rácz professzor osztályára kerülnek, ahol kizárják a daganat előzményét, vagy a polipok levételével megelőzik a rák kialakulását.

Ha visszatekint nagy ívű klinikusi, kutató pályájára, akkor eredményei mögött tanító nagyszüleitől és édesanyjától, valamint mérnök édesapjától hozott kitartást, szorgalmat talál.

„Szerencsém volt, hogy Pécsre járhattam a fénykorát élő egyetemre, s későbbi feleségemet is oda vették fel, szerencsém volt, hogy Győrbe kerültem, a szerencsének köszönhetem, hogy elődöm, Láng főorvos úr meghonosította a hajlékony endoszkópiát a kórházban, s én ott dolgozhattam, szerencsém volt, hogy egy ilyen szerencsés városnak a polgára lehettem” – sorolja. „Bajáról indultam el Nyugatra, Győrig jutottam, jól választottam, amikor két egyetemi felkérést sem fogadtam el, hanem itt teremtettem meg egy európai oktatóhelyet, ahová sok országból jönnek tanulni az orvosok, nem kellett Budapesten vetélkednem a sok számottevő szakember között.”

A vidéki lét nem szigetelte el a szakma fősodrától, a Gasztroenterológus Társaság alkalmat adott szakmai előadásokra, publikációkra, kapcsolatok megteremtésére. Rácz István professzor a lengyelországi Jagelló-egyetemen éppúgy tapasztalatokat szerzett, mint Genovában, vagy az amerikai Buffalóban. Lett volna lehetősége külföldön karriert csinálni, de nem hagyta el Győrt.

„Pályakezdő koromban többletmunka, plusztudás kellett ahhoz, hogy valaki hozzájusson a külföldi lehetőségekhez, ma már minden orvos előtt kinyílt a világ” – állapítja meg. „A fiatal doktorok többsége nem vállalja, hogy végigjárja a nehezebb hazai utat. Ha egy banki szakember 35 éves koráig nem lesz vezető, akkor gyakorlatilag már le is mondhat erről a tervéről. A belgyógyász azonban harmincöt éves korában még csak pályakezdő szakorvosnak számít, a befektetett munka hosszabb idő alatt térül meg. Ráadásul orvosként a bizalmat is meg kell szerezni, s az sem jön magától. Ezzel együtt most öt olyan kiváló fiatal munkatársam van, nem kell aggódnom az osztály jövője miatt.”

Fontosnak tartja, hogy tudományos igazgatóhelyettesként is olyan kórházban dolgozhat, melynek a vezetése stabil, s ahol az elődök kinevelhetik, megnevezhetik az utódaikat. Családi életéről annyit mond: a „karriervezérelt” orvosok gyermekei hátrányos helyzetűek. Szerencsére közgazdász lánya és jogász fia megtalálta helyét a világban, de közel sem tudtak annyit foglalkozni velük, mint szerették volna.

„Szeretek Győrben élni, soha nem gondoltam, hogy ennek a befogadó városnak valaha is díszpolgára lehetek” – mondja. Elégedett az életével, nem panaszkodik arra, hogy túl sok a munka, csak azt fájlalja: elfoglaltsága miatt horgászként kevés süllőt fog mostanában.

H. F.

Fotó: Marcali Gábor