Győr+
2017.03.31. 15:47

Böjte Csaba: A szeretet lényege, hogy nem dobom be a törölközőt

Másfél hét múlva húsvét. Hívők és nem hívők is készülnek az ünnepre. A nagypéntek ráadásul idén már hivatalosan is ünnep lesz. Böjte Csaba szerint a húsvét a feltámadás és a remény ünnepe.

 

Nagyböjtöt az egyház Húsvétra való felkészülés időszakaként alapította, és ennek az időszaknak az értelmét a húsvéti titok fényéből nyeri. A feltámadt Úr maga hív bennünket, hogy lépjünk ki a sötétségből és keljünk útra feléje, aki maga a Fény. Nagyböjt tehát a feltámadt Krisztus felé vezető út, mely a bűnbánat, a lemondás útja, de soha nem öncélúan, hanem azért, hogy feltámadjunk Krisztussal és megújítsuk keresztségi identitásunkat.A húsvét a feltámadásnak az ünnepe és azt gondolom, hogy a remény ünnepe – ezt mondta Böjte Csaba a közmédiának adott interjújában.

Nem ábrándult ki Jézus!

Nagypéntek egyáltalán nem ábrándította ki Jézust az emberiségből. „A megváltás lényege, hogy minden nehézség ellenére Isten és Jézus nem fordít hátat nekünk, nem mondja azt, hogy elég volt. Hanem még a kereszten is azt mondja, hogy ’Atyám bocsáss meg nekik, kicsit elkapkodták, de nem rosszak ezek a fiúk’” – nyilatkozta.

Ahol nem a szereteté a végső szó, ott válás lesz. Azoknál a családoknál, ahol nem a szereteté a végső szó, ott előbb-utóbb válás és veszekedés lesz. „Ha elkezdjük mérlegelni kinek mennyi igaza van, abból háború szokott lenni” – mondta a szerzetes.

Böjte Csaba a Család-barát című műsorban emlékeztetett arra, hogy Isten tudott gyermek lenni, és tudott jókedvű lenni. A szerzetes véleménye szerint nincsen egyetlen olyan dolog sem a földön, amit rosszkedvűen, szomorúsággal könnyebb lenne elvégezni, mint jó kedvvel. „Ezért kérjük, magunk és a családunk számára is az örömöt és vidámságot” – mondta a Család-barátban.

 

hirado.hu