Győr+
2017.04.01. 10:12

Kékbe kötötték a Széchenyi teret

Szombaton reggel szorgos kezek kékbe kötötték a győri Széchenyi teret.

A több száz négyzetméter kék kötésből jutott a padokra, a kandelláberekre, az utcabútorokra, a Márai oszlop köré, valamint a fák törzsére és díszítésükre is. Az anyagot hónap óta kötik, horgolják, varrják lányok, asszonyok, nyugdíjasklubok, baráti társaságok, iskolaközösségek, szülők és gyerekek közösen. A tér „beburkolásában” pedig a Széchenyi-egyetem Apáczai-karának gyógypedagógia szakos hallgatói segédkeztek.

 

Az akcióval az autizmus világnapjára hívja fel a figyelmet Árnics Katalin gyógypedagógiai tanár és az érintett szülőkből és pedagógusokból álló csapata. A szervezők azt kérik, bátran fodózkodjonak a téren és tegyek fel a közösségi oldalakra fotóikat, ezzel is  felhívva a figyelmet az Atizmus világnapjának fontosságára.

 

A kékbe öltözött teret vasárnap estig lehet megcsondálni.

A részletekről itt olvashatnak.

 

Szerző: F.G.

Fotó: Marcali Gábor