Győr+
2017.04.05. 17:19

Letették a negyedik győri Dana-gyár alapkövét

A Dana 46 millió eurót – 14,5 milliárd forintot – fektet új győri gyárának felépítésébe, a gyártás 2018 elején kezdődik és a várakozások szerint 2020-ra 200 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt. A szerdai ünnepélyes alapkőletételen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

 

A 13 ezer négyzetméteres, új győri gyárban kúpkerékhajtás-egységeket állítanak majd elő. A Dana elemi fogaskerekeket és ívelt kúpkerékhajtásokat gyárt hagyományos hátsóhídház- és merev tengelyekhez, valamint összkerék-meghajtású rendszerekhez. A telephelyen a jövőben lehetőség nyílik teljes futóművek összeszerelésére is.

Az új telephely a vállalat negyedik gyára lesz Magyarországon, s ezen belül Győrben. A beruházás magvalósulásáról szóló döntésben jelentős szerepe volt a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (HIPA), amely vissza nem térítendő támogatás és adókedvezmények formájában támogatja a Dana fejlesztését.

Az ünnepélyes alapkőletétel

„A kormány 2,9 milliárd forinttal támogatja a Dana negyedik győri gyárának alapítását” – jelentette be az alapkőletételen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint köszönet jár a Dana hatszáz győri munkatársának, az ő jó munkájuk nélkül aligha vállalkozott volna újabb üzem építésébe az amerikai cég. Szijjártó Péter köszöntőjében úgy vélekedett, a járműipar továbbra is a magyar gazdaság gerincoszlopa, s minden újabb befektetésért kemény küzdelem zajlik a világban. A miniszter szerint már kevés az ideális telephely, ha ahhoz nem kapcsolódik kutatás-fejlesztés.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

„A kézilabdás lányok mezén is olvasható, hogy a jővő Győrben épül, ezzel az alapkőletéttel a jövő tovább épül Győrben” – zárta gondolatait Szijjártó Péter.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy felépíthetjük új, csúcstechnológiát képviselő üzemünket, amelynek segítségével tovább növekedhetünk az európai piacon” – mondta el Bob Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke, és hozzátette, ez a gyár stratégiai okokból a meglévő győri üzemeik közelében helyezkedik majd el. Mindezek lehetővé teszik, hogy az európai ügyfeleikhez sokkal gyorsabban és költséghatékonyabban juttassák el a technológiájukat.

Bob Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke

„Hálásak vagyunk a támogatásért, melyet a HIPA és a kormányzat nyújtott számunkra a helyszín kiválasztása során. A Dana már több mint tíz éve működik Győrben, így tudjuk, hogy tapasztalt szakembereket találhatunk a régióban” – mondta Pyle.

„Örülünk, hogy a Dana tovább bővíti az üzleti tevékenységét Magyarországon. Az új fogaskerékgyár, amely közel helyezkedik el a Dana többi gyáregységéhez, egy zöldmezős beruházás keretében valósul meg a Győri Ipari Parkban” – nyilatkozta Ésik Róbert, a HIPA elnöke és hozzáfűzte, az ehhez hasonló befektetések különös fontossággal bírnak az ország jövője szempontjából.

A Dana logója már garancia a minőségre!

A Dana világelső a magas minőségű termékek gyártásában, amelyek javítják a hagyományos hajtású járművek és gépek hatékonyságát, teljesítményét és fenntarthatóságát. A cég ellátja a személygépkocsik, a haszongépjárművek és nehézgépjárművek piaca mellett az ipari és a helyhez kötött berendezések piacát is. A vállalatot 1904-ben alapították, mára 6 földrész 34 országában mintegy 27 ezer munkavállalót alkalmaz. 2016-ban a Dana több mint 5,8 milliárd USD árbevételt termelt, s a Forbes Magazine ismét Amerika 100 legmegbízhatóbb vállalata közé választotta a Danát. A vállalat központja Maumee-ban, Ohióban található.

A Dana megrendelői között olyan világcégek található, mint a Jaguar, a Land Rover, a GM, a Ford és a Volkswagen.

Koloszár Tamás
Fotó: O. Jakócs Péter