![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-31.jpg)
Csütörtökön nyitotta meg kapuit a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum legújabb tárlata, melynek a Borsos Miklós Időszaki Kiállítótér ad otthont.
Az intézmény igazgatója, Székely Zoltán elmondta, a „Győr a haza szolgálatában” című kiállítás azt veszi górcső alá, hogy mit tett hozzá a város ipara a magyar hadiipar történetéhez, azt mutatja meg, hogy az egykoron itt működő vállalatok miként munkálkodtak az első, második világháború alatt, és az azt megelőző időszakban. Az egyik főszervező, a Győri Ipartörténeti Alapítvány, melyet 2005-ben alapított a megyei iparkamara azzal a céllal, hogy Győr ipari emlékeit megőrizzék.
„A tavalyi konferencia után úgy döntöttünk, idén tavasszal egy kis kiállítással meg is mutatjuk, hogyan járult hozzá a város a honvédelemhez” – mondta Miklósy Lajos, az alapítvány elnöke. Tavaly novemberben ugyanis egy konferenciát tartottak a témában a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Ezen Szeles Szabolcs is részt vett. Győr alpolgármestere akkor nem gondolta, hogy szomorú aktualitása lesz ma ennek a tárlatnak, hiszen a szomszédunkban háború dúl. „Nagyon érdekes dolgokat látni itt a kiállítótérben. Fontos, hogy lássuk, ismerjük a történelmünket, mert csak akkor tudunk a jelenünkkel és a jövőnkkel foglalkozni” – emelte ki a városvezető.
A kiállítás megnyitón részt vett Dr. Kovács Vilmos, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának parancsnoka és Könczöl Ferenc, a MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka is. A tárlat április 28-tól, június 26-ig keddtől, vasárnapig 10-18 óra között látogatható a Borsos Miklós Időszaki Kiállítótérben.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/Gyor-a-haza-szolgalataban-VN-37.jpg)
Galéria: Vig Norbert