Győr+
2017.05.16. 17:41

Ismét Londonban versenyez a SZEnergy Team – bemutatták a győriek autóját

Londonban, a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban rendezik meg május 25. és 28. között a Shell Eco-marathon versenyt, amelyen ismét rajthoz áll a győri Széchenyi István Egyetem csapata, a SZEnergy Team. Elektromos hajtású járművüket kedden a Mobilisben mutatták be.

A tíz éve alakult csapat sikertörténete tovább folytatódhat Londonban. Kezdetben napelemes autójukkal taroltak, 2012-ben azonban megszűnt a solar meghajtású járműosztály, akkor tértek át az elektromos hajtásra. Solarban 2008-ban és 2010-ben első lettek, 2012-ben pedig második helyezést értek el. A sikerszéria az elektromos meghajtással is folytatódott. 2014-ben negyedikek lettek, 2015-ben és 2016-ban pedig a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

A SZEnergy Team idén új csapattagokkal bővült – mondta el a bemutatón Pusztai Zoltán csapatvezető. Ez főleg a csapat menedzsment részlegét érintette, de bővült a villamosmérnök hallgatók köre is. Idén nem csak új pilótája, de tartalék pilótája is van a csapatnak.

 

Új tagokkal versenyeznek Londonban

 

A győriek egyedüli magyar csapatként a városi koncepció kategóriában indulnak. A prototípus kategárióban lesz még két magyar csapat, az egyik Debrecenből, a másik pedig Kecskemétről. Míg az utóbbiban a tervezési hangsúly a minél könnyebb jármű létrehozásában és a hatékonyság maximalizálásában van, a győriek kategóriájában az autók kinézetre is jobban hasonlítanak a mindennapi járművekre.

Pusztai Zoltán elmondta azt is, ebben az évben a tavalyi, londoni pálya tapasztalatait felhasználva jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Áttervezték az autó fékrendszerét és az idéntől rugózott felfüggesztést használnak. A saját fejlesztésű telemetriai rendszerrel körülbelül nyolcvan paramétert tudnak folyamatosan figyelni a futamok alatt. Az így nyert adatok segítségével a pályára optimalizált motorral és akkumulátorral tudnak versenybe szállni.

A feladat pedig nem más, mint egy kW energiával a lehető leghosszabb út megtétele.

A Shell Eco-marathon idei európai versenyére a győriek mellett 28 országból 178 középiskolai és egyetemi csapatot várnak.

 

Koloszár Tamás

Fotó: Marcali Gábor