Emberségből jeles az egyenruhásoknak
Szolgálatban lévő rendőrök segítettek egy kisgyermekes anyának kereket cserélni.
Személyesen és levélben is megköszönte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének azt a segítséget egy édesanya, amit a napokban tettek a győri rendőrök. A hölgy két és fél éves kislányával személyautóval közlekedett Győrben május 17-én a Liget utcában, amikor az ott szolgálatot teljesítő rendőrök leintették. Az édesanya azt gondolta, hogy közúti ellenőrzés miatt kellett megállnia, azonban a rendőrök figyelmeztették, hogy az autójának a hátsó kereke defektes lett.
Mivel a hölgy elmondta, hogy nem túl jártas a kerékcserében, a rendőrök azonnal a segítségére siettek. Néhány perccel később az édesanya már folytathatta is az útját hazafelé. Néhány óra elteltével azonban családjával együtt jött be a megyei rendőr-főkapitányságra, hogy Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitánynak személyesen is megköszönjék a járőrök segítőkész magatartását.
A hölgy köszönőlevelét, az alábbi linken olvashatja.