Győri sétány: ahonnan vízre száll a város
A Töltésszer utcát az árvízvédelmi gát vágja ketté. Stílszerűen azt is mondhatnánk, hogy két ága van ennek az utcának. Az árvíztől mentett oldalon családi házak sorjáznak, meg ott áll a főként Halbritter Mátyás nevéhez kötődő régi kekszgyár tömör csontváza is. Közvetlenül a folyó partján a panorámás Hattyú étterem, egy sportcentrum, aztán a Graboplast Vízisport Egyesületének a csónakháza, és a Magyar Vilmos Uszoda található.
Az étterem a menyasszonyok kedvenc helye, szeretnek itt házasodni az emberek. Vannak aztán nagy bulik, ötvenes, hatvanas KRESZ-táblákkal a hónuk alatt járnak ünnepelni haverjaik születésnapját a munkatársaik.
Egyszer én is része, mi több, emlékezetes szereplője lettem itt egy ilyen összejövetelnek.
Az ünnepeltet szépen felöltöztetett guminővel akarták meglepni a barátai, az én dolgom volt becsempészni a hölgyet az étterembe. Még előző este megbeszéltem a recepcióssal, hogy kiviszem hozzájuk, amikor mások nemigen látják. Duplán becsavartam egy fehér lepedőbe, aztán a hónom alá csaptam, s feltűnés nélkül, éppen csak nem fütyörészve léptem be a hotel előterébe. Az emeleti fogadásról levegőzni induló elegáns hölgyek, izzadt homlokú, csokornyakkendős urak tódultak felém, forgolódtam óvatosan az emberméretű guminővel, mígnem egy asztal sarkába beleütöttem a rejtegetett ajándékot. A gumilány szőke haja kibomlott a lepedőből és gurult a nyakról levált tátott szájú fej a csillogó női cipők között, millió megvető tekintet sújtott álszent megvetéssel. Csak egy sportosan öltözött vagány lány kuncogott, cinkosan rám is kacsintott talán, a tekintetében kerestem menedéket. Mindenesetre azóta nem szegődtem hülye ajándékok fuvarosának.
A Magyar Vilmosról elnevezett „GYÁÉV-uszodához” régi használói közül nem lettek sokan hűtlenek. Volt ott egy baráti kör, ahová szinte csak kihalásos alapon lehetett bekerülni, engem Gyimesi Tamás iskolaigazgató barátom ajánlott be. Először gyanakodva méregettek, de mivel Tamás felesége, Maróti Zsuzsa, az MTI tudósítója is odajárt, legyintettek rám: ahol elfér egy újságíró, ott sok vizet kettő sem zavarhat.
Az uszoda névadójával, Magyar Vilivel nem ott találkoztam először, hanem egy lovasiskolában. Mindig morgott magában, a lovasaival néha úgy beszélt, hogy még a lovak is behúzták a farkukat. De akit ő tanított lovagolni, az megtanult lovagolni. És megtanult emelt fővel, egyenesen járni.
Szikár, délceg ember volt, építész, s csak úgy mellékesen megteremtette a női öttusát Győrben, tanítványa, Kovács Irén világbajnok is lett. Mulatós ember volt ez a Magyar Vili, ahova ő ment, mindig ott termett egy zongora, amelyen harcias indulót éppúgy tudott játszani, mint szívmelengető dallamokat.
A róla elnevezett uszodában a baráti körben voltak mindenféle nézetű emberek, de nemigen sértődött meg soha senki senkire. Szániel Jánost a focisták biztosításáról faggattuk, Eszes Pista a Rába-gyárról tudott újat mondani, Wersényi Gyuri, az állatorvos meg mindenről. Kártyás ember volt, a tarokk illusztrált és Royal változatait kedvelte, bármit is jelentsen ez. Fiatalabb korában szeretett a bohémek társaságában mutatkozni, addig sündörgött, míg beugrott egy apró színházi szerepbe is. Kéregető koldust alakított pár napon át az ágynak esett művész helyett. Az egyik este, amikor nyúlfarknyi szerepe szerint alázatosan kéregetett a színpadon, s már dobták is volna sapkájába az aprót a színészek (szintén a szerepük szerint), amikor az egyikük megszólal: Ne adjatok neki, ismerem, ez jól menő állatorvos, csak most koldusnak öltözött.
A társasághoz tartozott Németh Tibor, ma már díszpolgár iskolaigazgató, Vámos Gyuri, aki a magyar malomipar háttérőrléseiről tudhatna mesélni, a mindig pedáns, örök konfliktusmegoldó Gyimesi Tamás pedig abban az illúzióban ringatta magát, hogy testnevelő tanárként meg tudja velem taníttatni mellúszásban a Széchy-malmot, de csak kétosztálynyi gimnazista lánynak szereztünk vele hahotás délelőttöt.
Régi alakjában nincs már együtt a baráti kör, többen meghaltak, de aki teheti, visszajár még.
Estére a Töltésszeren a két utcaág fősodra maga a töltés lesz, a jó futók hangtalanul húznak el, a rogyadozó lihegők meg szelfit csinálnak a facebookra a hősiességükről. Jönnek a kutyások, egy-két szerelmespár is feltűnik, a romantikának mindig évadja van. Errefelé sokszor csillagos az ég, s a folyók friss illatából is megérezni valamit, ha éppen onnan fúj a szél.
H. F.
Fotó: Marcali Gábor