Szörpfröccsös vasárnap fürjtojással és Huzellával – fotókkal!
A piac mindig agora is. Fórum, a párbeszéd tere. A győri kisalföldi piac ehhez a hangulathoz remek helyi ízekkel járul hozzá.
Hú, de jó házi sajt! – lelkendezik a kóstolótól egy idősebb férfi ünneplőben, talán templomba készül, vagy onnan jött éppen. – Ezt maguk csinálták?
Azért a tehénnek is van köze hozzá – osztják meg a dicsőséget a sajtkészítők. A másik faház előtt a nyúli öreghegy szőlőlevéről egymás szavába vágva anekdotáznak hárman. A kézműves édességet kínáló árus előtt két tinédzser gyanakodva méregeti a számukra ismeretlen cukrokat, aztán nyalókát vesznek és továbbpörögnek a gördeszkával.
Van itt minden. A kövér rábaközi perec éppúgy, mint a szigetközi méz, gyümölcslé, füstölt kolbász és töpörtyű.
Teltkarcsú, középidős hölgy egy füstölt sonkadarabot szimatol. Azt olvastam, hogy a füstöltáru bántja a májat – mondja bizonytalanul az eladónak.
Ami jólesik az nem árt. Nem bolond az ember szervezete, hogy azt kívánja, ami elpusztítja – bölcselkedik az eladó.
Hát kívánni kívánom, fél kilót is meg bírnék enni belőle – vallja be az asszony, aztán becsomagoltatja a húsdarabot. Jól eldugja a szatyrába, mintha attól kellene félnie, hogy lebukik az orvosa előtt.
A fürjtenyésztő fürjtojást kínál, a medvehagyma térségünkben is divat lett, valaki nagy szemű cseresznyét hoz pár ládával, a kis színpad előtt szörpfröccsöt szívószállal kortyolgató gyerekek fészkelődve várják a gitáros embert, a Kossuth-díjas Huzella Pétert, a Kalákával húsz évet együtt muzsikáló énekest, zeneszerzőt. Huzella hatvanhét éves – ezt el is mondja a színpadon -, s azok közül a művészek közül való, akik tudják: a múltból és a díjakból megélni nem lehet.
A gyerekközönségnek nem számítanak a korábbi elismerések, őket minden alkalommal külön.-külön kell meghódítani, megnyerni a versnek, a dalnak. Huzella Péternek ezúttal is sikerült. Egész nap lesznek programok, érdemes megízlelni a piac hangulatát. Az önkormányzat Védd a helyit, vedd a Kisalföldit jelszóval létrehívott piaca azért jó és életképes, mert a vásárlónak nem kell megalkudnia önmagával.
Ezekben a termékekben ugyanis nemcsak az az érték, hogy helyben készülnek, hanem, hogy versenyképesen finomak is. Az igényes és népszerű kulturális programok pedig marasztalják az embereket a Dunakapu téren.
H.F.
Fotó: Marcali Gábor