Életet lehelni a népzenébe

Szeretnék majd úgy visszaemlékezni ezekre az évekre és zenékre, hogy azt érezzem, mindent megtettem azért, hogy egyedi történet szülessen a maga erényeivel és hibáival” – mondta a Szabó Balázs.

Az ember rengeteg lehetetlennek tűnő feladattal találkozik élete során: esetemben igen hosszú ideig ide lehetett sorolni azt is, hogy interjút készítek Szabó Balázzsal, akinek alig van néhány szabad perce. Nemhogy órája… Márpedig nekem utóbbi kellett. Végül kaptam egy időpontot, a nagy napra azonban jött a garatgyulladás, a hangom pedig úgy ment el, mintha soha nem is lett volna. Az interjú lemondása eszembe sem jutott, de azért rettegtem, mit szól majd egy zenész, akinek a hangját is óvni kell, ahhoz, hogy nemcsak bujkál bennem a betegség, hanem szemmel látható (és füllel hallható) jelei is vannak. A félelmem azonban rögtön elszállt, amint a maradék levegőmet kipréselve bemutatkoztam, és magyarázkodni kezdtem a művésznek, akinek a dalait – akárcsak oly’ sokan – álmomból felébresztve is kívülről fújom. Szabó Balázs elfeledtette velem az egyre magasabb lázat és olyan természetességgel beszélt a munkásságáról, mintha az lenne a világ legkönnyebb dolga. Pedig lehetett volna roppant öntelt is, hiszen van rá oka bőven, ő mégis úgy beszélgetett velem, mintha ezer éve ismerne, és épp csak azért érkezett volna, hogy meghívjon egy forró teára.

kultura.hu