Győr lesz az Anna-bál díszvendége
A 192. születésnapját ünneplő Anna-bálon, amit július 29-én rendeznek meg Balatonfüreden, idén Győr díszvendégként lesz jelen, így az esemény keddi sajtótájékoztatóján Somogyi Tivadar alpolgármester is részt vett.
Elmondta, hatalmas megtiszteltetés Győr számára ez a kezdeményezés, mely által a két város még inkább megismerheti egymás kultúráját. Azt vallja, hogy Győrnek és Balatonfürednek egyaránt nagyon fontos a hagyományőrzés, büszkék lehetnek nemzeti tradícióikra.
Ha Győr a barokk városa, szerinte Füred talán a reformkoré lehetne, ugyanis a reformkorig nyúlik vissza az Anna-bál első megrendezése, mely azóta meghatározó imázzsá nőtte ki magát, és nem utolsó sorban Európa egyik legősibb báljává.
A képen látható balról jobbra: Lengyel Ernő, Dr. Somogyi Tivadar és Dr. Bóka István
Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról számolt be, hogy a két város közti együttműködés markáns turisztikai és emberek közötti kapcsolatot is jelent, kezdeményezése pedig annak köszönhető, hogy külföld reprezentálásán túl, szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a hazai tájak bemutatására.
Az Anna-bálon díszvendégként lép fel a Győri Balett, de a szervezők számos kísérőprogrammal is készülnek. Idén először utcabállal zárul a balatonfüredi mulatság, ahová ugyancsak előzetes regisztráció szükséges majd, és persze szintén dresscode köti a résztvevőket.
BS