Kárpát Zsolt kollégánk jegyzete a mai jeles napról!

Mindössze tízévesen izgatottan kémleltem az eget, bízva abban, hogy nem lesz eső. A vasárnapi ebéd után voltunk, május utolsó hétvégéjén.

A szüleim megígérték, ha jó idő lesz, irány a vidámpark.

Egyre türelmetlenebbül várakoztam, a sötét felhők szerencsére felszakadoztak. Apu csak annyit mondott: „Nem fog esni, mehetünk!”

Pillanatok alatt összekészülődtem, majd bepattantunk az ezerkettes kék színű Ladánkba és már repültünk is.

Kihasználtam minden másodpercét az élménynek, amit akkor kaptam. Megfizethetetlen, pénzért meg nem vásárolható délután volt.

Boldog voltam, teljesült az álmom, pedig egészen egyszerű játékokból állt az akkori, azóta már lebontott park, de nekem mégis maga volt a csoda.

Sok-sok évvel később már rám vártak izgatottan, vasárnapi ebéd után, május utolsó hétvégéjén, két fiam az udvaron.

„Apu, indulunk már???”

Felnéztem az égre, és örömmel láttam, hogy ismét eltűntek a viharfelhők. Mehetünk, srácok, indulunk az állatkertbe! – válaszoltam.

Lázasan készülődtünk, aztán bepattantunk az autóba, és hirtelen elkapott ugyanaz az érzés, mint 30 évvel ezelőtt. Boldog voltam, mert újra teljesült az álmom.

Kihasználtam minden másodpercét az élménynek, amit most kaptam, mert ismét gyermeknap van!