A pedagógusnap mozgó ünnep, melyet minden év júniusának első vasárnapján - így idén 5-én, Pünkösdkor - ünneplünk. Ezen a napon a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat köszöntjük. Cikkünkben tanárnőként is tevékenykedő kolléganőnk pedagógusnapra írt jegyzetét olvashatják.

Kislány koromban szerettem azt játszani, hogy tanítónő vagyok. Piros pontokkal jutalmaztam, fekete pontokkal dorgáltam, matematikapéldákat állítottam össze szegény, jobb sorsra érdemes plüssállataimnak. S akiket a dolgozat szó hatására fejfájás, hányinger és más kellemetlen tünetek kezdtek el gyötörni, azokat tanítás után a húgom „orvosi rendelőjébe” irányítottam. Most, évtizedekkel később hasonló felállásban tevékenykedünk: Réka felelősségteljes szülésznővé, én odaadó angoltanárrá képeztem magam. És ugyanúgy élvezem, ugyanolyan lelkesedéssel űzöm a mesterségem, ahogyan gyermekként tettem azt. Hogy könnyű dolgom van-e? Egyesek szerint igen.

Jó-jó, értem én, ha egy órán a Present Perfect a téma, akkor az a téma, letanítottam már ezerszer, és ez idő alatt az angol nyelv szabályai sem változtak meg. Ugyanakkor emberekkel foglalkozom, emberekkel, akik különböző képességekkel érkeznek hozzám. Akik mögött áll egy boldog vagy éppen keserű élettörténet, akiknek jó napja van, vagy szörnyű, akikben buzog a tettvágy vagy éppen nincs kedvük semmihez, s akik a nyelvtanuláson kívül ezer más kihívással is küzdenek. (És akkor az én hangulatingadozásaimról még nem is beszéltem!) Van, hogy úgy érzem: egy helyben toporgunk, és van, hogy elbizonytalanodom: jól csinálom? Aztán amikor izzasztó, átangolozott hetek után egy-egy diákom felteszi a kezét, hogy elmesélje, mi mindent megértett a külföldi nyaralása alatt, nos, akkor az ő csillogó szemeikből és széles mosolyukból kiolvasom a választ. És az a válasz az, hogy igen!