Szemtanú

Segítsen, ha látta valamelyik balesetet!

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2022.06.09. 06:59

A rendőrség ismét a lakosság segítségét kéri.

2022. május 21-én 12 óra 5 perckor Győrben, a Balogh Ádám utca 4. szám előtt ismeretlen személy közlekedett tehergépjárműjével a Szent Imre út felől a Levendula utca irányába. Haladása során feltehetően nem tartott megfelelő oldaltávolságot, és az ott várakozó Fiat tehergépkocsi bal hátsó részének neki ütközött. A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

2022. május 23-án 9 óra és 11 óra 25 perc közötti időben Győrben, a Hársfa utca 11. szám előtt ismeretlen személy közlekedett kerékpárjával a Kossuth Lajos utca felől a Köztelek utca irányába. Haladása során feltehetően figyelmetlenség miatt neki ütközött a menetiránya szerinti, az úttest bal oldalán parkoló Seat Altea személygépkocsinak. A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség |