A védőnőket jobban megbecsülik
A védőnői rendszer megújításáról tartottak konzultációt megyénk védőnői szerdán a Kormányhivatal épületében. A két órás megbeszélést követően sajtótájékoztatón ismertették az elhangzottakat.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő a hungarikumnak számító védőnői hálózatról elmondta, egy nagyon szerteágazó szakmáról van szó, melynek a problémáit megoldani nem lehet egyszerre, hosszútávú stratégiára van szükség. A kormányzat már dolgozik a rendszer megújításán, újjáépítésén, úgy, hogy az mindegyik fél megelégedésére szolgáljon. A győri megbeszélésnek is az volt a célja, hogy kikérjék az érintettek véleményét.
Bábiné Szottfried Gabriella és Gyopáros Alpár
Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozat elnöke elmondta, a kormányzat számára fontos a védőnői szolgálat, 2010 előtt ugyanis ez elhanyagolt terület volt, azóta elkezdődött a bérkorrekció és idén már 10 milliárd forint többletforrást biztosítottak a szolgálat számára. Novembertől pedig 2018 végéig havi 33 ezer forint többletjuttatást kapnak a védőnők. El akarják érni, hogy az elmúlt évek forrásbővítései valóban célba jussanak, hiszen van, ahol maradéktalanul teljesült a kormány támogatási szándéka, máshol részben, és volt ahol gyakorlatilag egyáltalán nem.
Konzultáción a védőnők
Az elnöknő a győri konzultációról szólva kiemelte, a megyei védőnők megoldást kérnek a bérfeszültségek enyhítésére, az adminisztrációs terhek csökkentésére, valamint az általuk végzett szűrővizsgálati rendszer korrekciójára.
A leendő Nemzeti Védőnői Hálózat létrehozásának az a célja, hogy a védőnők szakmai előmenetele és szakmai élethelyzete a jövőre nézve kiszámítható legyen.
Szerző: Földvári Gabriella
Fotó: O. Jakócs Péter