Győr+
2017.09.19. 18:18

Gyermeksürgősségi centrum lesz Győrben

Összesen 14 milliárdos fejlesztéssel megújul a gyermeksürgősségi és baleseti ellátás országos hálózata A budapesti Heim Pál gyermekkórházzal együtt hat centrumban, köztük a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban is külön gyereksürgősségi osztályt alakíthatnak ki – jelentették be kedden.

Huszonnégy óra alatt általában 30-35 gyereket hoznak be a sürgősségi osztályra – mondta el érdeklődésünkre eddigi tapasztalataikat dr. Tamás László János, a győri kórház főigazgató főorvosa, s hozzátette: közülük 15-20 gyermek friss baleseti sérüléssel érkezik, a többiek más jellegű, de sürgősségi ellátásra szoruló kis páciensek

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház eddig is az életkornak megfelelő eljárásokkal, kezelésekkel és erre képzett szakemberekkel fogadta a gyermekeket, a gyermeksürgősségi és baleseti ellátás országos hálózatának a keretében azonban lehetőség nyílik egy külön részleg kialakítására is a sürgősségi osztály mellett.

– Összesen 197 négyzetméteres lesz az új részleg, melyben a dizájnosan, barátságosan kialakított külön váróterem mellett három vizsgáló és egy olyan kiemelt kezelő kap helyet, ahol a kisebb sebészeti beavatkozásokat is el tudják végezni – tájékoztatott dr. Tamás László János.

Arra a kérdésünkre, hogy orvosi szempontból hány évesen számítanak gyereknek a betegek, a főigazgató azt válaszolta: elvileg nincs alsó korhatár, bár közismert, hogy a koraszülötteket a megfelelő kórházi osztályokon látják el, s ők szervezik meg a különböző helyeken történő vizsgálatukat is. A felső korhatár a 18. év, de ezt automatikusan, kivételek nélkül nem mindig lehet betartani. A főigazgató-főorvos utalt arra, hogy érkezett már a kórházba szülni 15 éves lány is, őt nyilván nem lehet a kisgyerekekkel együtt ellátni. Ugyanígy előfordulhat, hogy a nagyobbak testsúlyuk, magasságuk miatt nem férnek el a gyermekágyakon, ilyenkor is kivételt kell tenni.

Nem csupán terekkel, helyiségekkel bővül a kórház a gyermeksürgősségi hálózat fejlesztésének keretében, hanem korszerű eszköz- és műszerparkkal is, tudtuk meg a kórház vezetőjétől. A győri gyermekintenzív- és traumatológiai ellátás új műszereket is kap. A gyereksebészeten belül pedig gyermektraumatológiai részleget alakítanak ki.

– Győrben lesz például a térségi központja a gyerekek légútjába került idegentestek eltávolításának – mondott példát a főigazgató. – Itt kezelik, gyógyítják azokat a sürgős ellátásra szoruló gyermekbetegeket, akiknek a lakóhelyén – például Veszprém, Vas vagy Zala megyében – nincsen legmagasabb, úgynevezett hármas szintű betegellátás.

Dr. Tamás László János szerint gyakori, hogy a kisgyerekek valamit az orrukba dugnak vagy lenyelnek. Ezek közül a leggyakoribb a mogyoró, de vettek már ki babot, borsót, játékokat, üveggyöngyöt is a légutakból. A főigazgató felhívta a figyelmet, hogy a másfél-két év alatti gyerekeknek ne adjanak mogyorós csokoládét a felnőttek.

A győri kórház összességében 320 millió forint pályázati forrásban részesül a feladat feltételeinek, tárgyi eszközeinek megteremtésére.

– Azért kapunk kevesebb pénzt másoknál, mert a mi kórházunk néhány évvel ezelőtt egy átgondolt, szakmailag megalapozott fejlesztés keretében a mostani protokoll szerinti átalakításokat már jórészt elvégezte, nekünk most főleg a működésünket hozzá kell hozzáigazítanunk az országos hálózathoz – hangsúlyozta a főigazgató főorvos.

– A pályázati pénzből tudunk építeni, műszereket vásárolni, azonban új orvosokat szerezni nem – utalt az országosan tapasztalható, de Győrött még fennakadást nem okozó szakemberhiányra.

– A betegutak jó szervezésével a mostani, jól képzett szakemberek el tudják látni a feladatukat, hiszen addig is azt tették, teszik, amíg nem alakul ki az új centrum – foglalta össze dr. Tamás László János, aki szerint a projektnek 2020-ban kellene megvalósulni, de azt akarják elérni, hogy Győrben már jövőre külön helyen tudjon működni a jól felszerelt gyermeksürgősségi osztály.

Hajba Ferenc

fotó: illusztráció