Negyven év alatt 5.250 párt adott össze, 14 éve a győri Anyakönyvi Hivatal vezetője – a napokban vonult nyugdíjba Kun Mária. A kedves, mosolygós, barátságos, de egyúttal határozott és szakmailag naprakész hölgy ezúttal is a gyönyörű Zichy-palotabeli irodájában fogadott az interjúra.

Izgalmas élete lehetett, boldog emberekkel körülvéve…

Elnézést, kicsit meg vagyok fázva, ilyenkor mindig ez van, mert a palota falai nehezen melegednek át, a kőpadló sugározza a hideget, és amikor kimegyek a melegbe, ez történik velem, de a nyári kánikulában ideális az irodám – kezdi a beszélgetést Kun Mária. – Rengeteg pozitív energiát kaptam a boldog pároktól, a násznéptől, igazán jó volt így dolgoznom. Pedig a pályámat nem itt kezdtem. Érettségi után a városi hivatal egészségügyi osztályára vettek fel, ahol egyből a mély vízbe dobtak, de izgalmas feladatnak tartottam, szerettem a munkámat, segíteni az embereknek. Arra azonban hamar rájöttem, hogy ha a hivatali ranglétrán előrébb szeretnék jutni, felsőfokú végzettséget kell szereznem, be is iratkoztam az Államigazgatási Főiskolára, levelezőn végeztem el.

Hogyan lett anyakönyvvezető?

1983 decemberében váratlanul behívott magához az akkori hivatalvezető, aki arra volt kíváncsi, átmennék-e dolgozni az Anyakönyvi Hivatalba. Én mondtam, hogy nem, jól érzem magam az osztályon. Az irodából kifelé menet megkérdezte a titkárnő, hogy ugye örülsz? Amikor azt válaszoltam, hogy nem fogadtam el, ő visszaparancsolt és közölte: el kell fogadnod! Életem egyik legjobb döntése lett. Kerczó István, az Anyakönyvi Hivatal akkori vezetője rengeteget segített, tőle tanultam mindent, és én lettem az utódja a hivatal élén, amikor ő nyugdíjba ment.

Negyven év alatt hogyan változtak az esküvők?

Alapvetések változtak meg. Amikor én kezdtem, rengeteg esküvőt tartottak, gyakori volt, hogy naponta 12 párt adtam össze. Jellemzően a húszas éveik elején mentek férjhez a lányok, ma ez inkább 35 éves kor körül következik be. Akkoriban a városházán voltak az esküvők, és a polgári szertartásnak sokkal nagyobb renoméja volt, mint az utóbbi időben. Az volt a legszerencsésebb pár, akinek szombaton 5 órakor lehetett az esküvője. A Családi Intézet szervezte a „szertartást”, volt élőzene, szavalat, pezsgős köszöntés, nagyon hangulatos, meghitt esküvők voltak. Nagy Balázs, Máté Richárd fiatal színészként mondtak verset, valamint Tóth Ildikó. Mindenki nagyon elegáns volt, tisztelettudó, megadták a módját az eseménynek.

Manapság ez nem így van?

A változás akkor kezdődött, amikor már nemcsak a házasságkötő teremben lehetett esketni, hanem külső helyszínen is. A vendégek száma is folyamatosan csökken, amíg régebben 80-100 fős esküvőket tartottak, manapság 30-40 a meghívottak száma. Korábban azoknak volt kis esküvőjük, akik már többedszer mondták ki a boldogító igent, manapság egyre gyakoribb, hogy csak két tanúval érkezik a pár. Bejönnek, gyorsan megtörténik a „szertartás”, mert kell a papír. Lehet, hogy később tartanak egyházi, vagy külsős helyszínes esküvőt, de ez sem biztos. Nálunk nincs dresszkód, de azt tapasztalom, hogy sok esetben kívánnivalót hagy maga után a pár, a násznép öltözéke. Elég érdekes, amikor egy menyasszony talpig feketében házasodik, vagy amikor a vőlegény flip-flop papucsban és mackórövidnadrágban fogad hűséget. Úgy gondolom, ezek a fiatalok nem érzik át a házasságkötésük súlyát.

Melyik esketésére emlékszik szívesen vissza és miért?

Több érdekes esettel is találkoztam, de amit soha nem felejtek el, az a pályám kezdetén volt. Minden menyasszony szép – mondták a kollégák, de én nem így gondoltam. Aztán jött egy menyasszony, aki sem karcsú, sem fiatal, sem helyes nem volt, belibbent, megpördült előttem és megkérdezte: ugye milyen szép vagyok? Aztán bejött a vőlegény, aki rettentően boldog és büszke volt, és látszott rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Elszégyelltem magam és még hónapokig ezen gondolkoztam, tükröt tartott ez az eset elém. Igenis, minden menyasszony szép valakinek!

Valamelyik különleges esküvőjét is felelevenítené?

Emlékezetes történet volt, amikor az egyik idősotthon lakói, bőven túl a hetvenen, akik még soha nem kötöttek házasságot, szerelembe estek és összekötötték az életüket. Furcsa helyzet volt az is, amikor egy idősebb hölgy egy fia korabeli fiatalemberhez ment hozzá.

Milyen volt az ön esküvője?

1984 júliusában adtam össze az első párt, szeptemberben pedig a saját esküvőmet tartottam. Gyorsan megszerveztem, olyan volt, mint amilyen akkoriban szokásos volt. A polgári szertartásra nagyon sok ismerős, barát, rokon eljött, a lagziban nyolcvanan voltunk. Egyszerű, de szép esküvői ruhám volt, nem habos-babos, így tudtam benne mozogni. Kerczó István adott bennünket össze, meghitt esemény volt. Húsz év házasság után váltam el, két felnőtt gyermekem van. A mostani párommal 18 éve, hogy együtt vagyunk, de nem házasodtunk össze.


Mit tervez a nyugdíjas éveire?

Decemberre várjuk az első unokámat, remélem, majd több is lesz, szeretnék ott helytállni. Elfáradtam és sok mindent be kell pótolnom. Szeretnék világot látni, a bakancslistámon Kína, India és Mexikó is szerepel. Szívesen kreatívkodok, kézimunkázom, és a polcomon ott sorakoznak az olvasásra váró könyvek. A párommal közös hobbink a horgászat, erre is több időt szánok majd. Azonban én nem szeretnék a soha rá nem érő nyugdíjas lenni!